Eszterházys sportpályák: Sigér Dávid

Utolsó módosítás: 2021. február 18.

Új interjúsorozatunkban korábbi hallgatóink sikeres életpályáit vesszük górcső alá.

 

Amikor Sigér Dávidról beszélünk, a magyar labdarúgást, de úgy általában véve, a sportot kedvelők körében aligha szükséges a bemutatás, hiszen a jelenkori honi futball egyik kiemelkedő játékosáról beszélünk. Hogy mi köze a Ferencvárossal kétszeres magyar bajnok, kilencszeres válogatott labdarúgónak az Eszterházy Károly Egyetemhez? A válasz egyszerű, egy sportszervező szakos diploma, ami azonban már nem mai történet...

 

- Sokan felkapják a fejüket, amikor egyetemünk kommunikációs csatornáin hirtelen megjelenik Sigér Dávid, ezért rántsuk is le gyorsan a leplet! Milyen szerepet játszik az életedben Eger, és az Eszterházy Károly Egyetem?

 

- Labdarúgó karrierem korábbi szakaszához vezethető vissza a történet, még, amikor Mezőkövesdre kerültem kölcsönbe. Habár korábban Debrecenben kezdtem el egyetemi tanulmányaimat, ám a mezőkövesdi szereplés okán, amiért a két város elég közel van egymáshoz, ráadásul Egerben is ment akkor sportszervező képzés, kézenfekvő megoldást jelentett az átjelentkezés. Úgy érkeztem Matyóföldre, hogy akkor még csak az első évemen voltam túl az egyetemen, és semmiképp sem szerettem volna félbehagyni a tanulást. Az akkor még Eszterházy Károly Főiskolaként néven ismert intézményben aztán megint új emberekkel ismerkedtem meg, ami számomra hatalmas élményt, másrészről kihívást is jelentett, mert nem egyszerű az élet két ezen területét egymással összeegyeztetni.

 

- Mennyire tartottad abban az életszakaszodban, és most fontosnak azt, hogy a profi sport mellett, bebiztosítsd a jövődet is azzal, hogy van egy diploma a kezedben?

 

- Hiába jártam nap, mint nap edzésekre, mérkőzésekre, már középiskolás koromban szem előtt tartottam, hogy itt ne álljak meg, és tovább képezzem magam. Olyan világot élünk, amikor bármikor kihúzhatják a lábad alól a talajt, ezért is gondoltam úgy, hogy minél több lábon állsz, annál jobbak a lehetőségeid.

 

- Mégsem egyből a gimnazista évek után kezdted el a főiskolát, hanem évekkel később. Mi volt ennek az oka?

 

- Egyszerű a válasz, hiába is gondoltam úgy, hogy kellene valamit még tanulnom, nem találtam akkoriban olyan szakmát, amit a foci mellett magaménak éreztem volna. Ahhoz pedig, hogy a sporton kívül a tanulásba is fektessek nem kicsi energiát, úgy gondoltam, olyan képzést kell választanom, ami igazán felkelti az érdeklődésemet. Végül 2011-ben, amikor Debrecenben elindult a sportszervező szak, úgy döntöttem, hogy ez nagyszerű lehetőség lesz nekem párhuzamosan az élsport mellett. Nagyszerű döntésnek éreztem, mivel új helyre kerültem, új embereket ismertem meg, mint, ahogyan egyébként a beszélgetés elején is megjegyeztem, nem sokkal később Egerben is.

 

- Érezted menet közben, hogy nem fog menni együtt a tanulás és a profi futball?

 

- Megmondom őszintén, voltak olyan hetek, napok, amikor úgy éreztem, ez nem hiányzik, hogy csak túlvállaltam magam, ám egy idő után túllendültem a nehezén. Érdekes dolog ez, mert úgy tapasztaltam, mentális szempontból szükséges, hogy az ember ne csak fizikálisan készüljön, hanem képezze magát fejben is, ezáltal tényleg többé váljon. Azzal pedig, hogy nekem a sporttal megvolt a kapcsolatom, teljesen kézenfekvő volt a sportszervező szak, miközben tanultunk olyan tárgyakat, például gazdaságtani kérdéskörben, ami meg a hétköznapi életben is segítheti a boldogulást. Számomra nagyon jó emlékek jönnek elő ezzel kapcsolatosan, és igazából mindenkit ösztönöznék arra, hogy, amennyiben lehet, menjen továbbtanulni, és lehetőleg minél hamarabb.

 

- Ugorjunk egy kicsit vissza az időben, és beszéljünk a kezdetekről! Hogyan indult Sigér Dávid labdarúgó pályafutása, vagy, ha így tetszik, hogy jutottál a Hajdú-Bihar megyei Téglásról a Fradi öltözőjébe?

 

- Kacskaringós úton, az egészen biztos. Ahogyan te is említetted, Tégláson kezdtem el a játékot, még általános iskolás koromban, ahonnan később a DVSC utánpótlásába vezetett az utam. Debrecenben is jártam végig a szamárlétrát, egészen a felnőtt NB II-es csapatig. Ezek után következett két év mezőkövesdi szereplés, majd rögtön utána Balmazújváros, végül pedig az FTC.

 

- Azt az utat jártad be eddig, amit gyermekként, amikor elkezdted tanulni sportágad alapjait, megálmodtál magadnak?

 

- Gyerek fejjel, természetesen voltak olyan álmaim, amelyek a jelenlegi eredményeimet is túlszárnyalják, de akkor még nagyon fiatal voltam, és az ember olyankor igazán szabadjára engedi a képzeletét. Amikor aztán idősebb lettem, talán már nem is gondoltam volna azt, ami történt velem az utóbbi években, illetve, hogy ilyen magaslatokban sikerül majd játszani. Nagyon örülnék, hogyha visszamehetnék az időben és mondhatnám a hét-nyolcéves Sigér Dávidnak, hogy igenis futballozzál, járj edzésre, és légy szorgalmas, mert nagyon sok boldogság, és élmény fog várni.

 

- Találsz olyan fordulópontot a karrieredben, amikor úgy érezted, igen, most jött el az idő, hogy valóban szintet léphess?

 

- Több mélypontom is volt, hullámhegyek-völgyek, olyan is, amikor azt éreztem, hogy ebből valami nagyon jó is kisülhet. Legelőször akkor motoszkáltak bennem ilyen gondolatok, amikor a DVSC utánpótlásában nagyon szépen haladtam előre, és tényleg már csak egy lépésre álltam a nagycsapattól. Ez 2012 nyarára datálható, ám az végül nem valósult meg. Kicsit csalódtam akkor, hogy másodosztályba kerültem, de nagyon jól sült el a dolog, mert a Mezőköveddel megnyertük az NB II keleti csoportját, és ott volt a nagy lehetőség, hogy végre élvonalbeli labdarúgó legyek. Idő közben elszakadt a térdszalagom, és ez hátráltatott a további előrelépésben, nem is jutott a kövesdi első osztályú csapatban sok szerep nekem. Aztán Balmazújvárosban megint megkaptam a lehetőséget a második vonalban, és én igazán itt éreztem újra azt, hogy most sokat tehetek a karrieremért.

 

- A 2017/2018-as évadban végre stabil első osztályú labdarúgóvá váltál, ekkor azonban még nem tudtad, hogy mit hoz a szezon vége. Csak a rend kedvéért, balmazújvárosi együtteseddel kiesés, majd a magyar rekordbajnok érdeklődése. Mit éreztél azokban a napokban, amikor mindez bekövetkezett?

 

- Egészen szélsőséges volt az a pár nap, ilyen mindent, vagy semmit érzésem volt a bajnokság utolsó heteiben. Érdekesség, hogy pont a Fradi ellen játszottunk az utolsó fordulóban, és ugyan a pályán döntetlent értünk el, de ezzel a pontazonosság ellenére a Diósgyőr maradt bent, míg mi kiestünk. Pár nap múlva aztán derült égből villámcsapásként élem meg, amikor eljutott hozzám a Ferencváros megkeresésének híre, mondhatni, pokolból a mennybe kerültem rögtön. Napokig nem igen tudtam elhinni, mi történik velem, csodaszámban ment nálam ez a dolog. Aztán végül valósággá vált minden, mert azóta is zöld-fehérben focizhatok, ráadásul harmadik éve fantasztikus dolgok részesei lehetet az Üllői úton.

 

- Egyből elbírtál azzal a teherrel, amit Fradi-játékosként mindenképpen átél az ember?

 

- Játékosa válogatja, ezt ki hogyan éli meg. Én szerencsésnek éreztem magam, mert eleve egy kiváló erőkből álló társasághoz érkeztem. Ekkor még Thomas Doll irányította a szakmai munkát, és tényleg remekül kezdtünk a bajnokságban. Öt meccs után veretlenül álltunk, viszont jött az edzőváltás. Utólag nézve is úgy látom ezt az egész történetet, hogy jókor kerültem a klubhoz, mert Sergei Rebrov és stábja olyan csapatot alakított ki, amely tényleg remek eredményeket ért el, viszonylag hamar összeállt, aminek pedig különösképp örülök, hogy nekem is sok szerep jutott ebben.

 

- Az új edzőnél rögtön megkaptad a lehetőséget, és ezek után nem sok olyan meccset játszott az FTC, amikor Sigér Dávid ne lépett volna pályára. Mi az, amivel bent tudtál ragadni a csapatban?

 

- Szerintem, az lehet a titok, hogy rögtön bedobtak a mélyvízbe, már a felkészülés során is, én pedig nem ijedtem meg a feladattól. Nyáron jött egyébként egy hat-nyolchetes kihagyás egy makacs térdsérülés miatt, aztán ahogy visszatértem, kétszer csereként szálltam be, majd harmadjára, pont a Vidi ellen egy hazai rangadón már a kezdő tizenegyben találtam magam. Erre mondom, hogy ennél mélyebb víz nem igen kellett. A másik dolog, hogy akkoriban, huszonhét évesen már hova vártunk volna, hiszen gyakorlatilag az életkoromból kiindulva egy kész játékos érkezett a személyemben. Az volt a lényeg, hogy elsajátítsam, mit játszik a csapat. Ezeken a taktikai megbeszéléseken nagyon figyeltem, és én a pályán nyújtott teljesítményemen kívül ezt tartom még fontos dolognak. Biztos vagyok benne, mindez azon is múlott, hogy főiskolás éveimben hozzászoktam az ilyesfajta információ rögzüléséhez.

 

- Még mielőtt az elmúlt két-három szezon legnagyobb sikereiről beszélnénk, kanyarodjunk vissza ismét az iskolapadba, ha már te is utaltál a figyelemre és a tanulásra! Nálad hogyan nézett ki a főiskolás lét, egyáltalán mennyire tudtál résztvenni egyes programokban?

 

- Nem igazán. Szerintem, ebben egyáltalán nem lehet élsportolónak ugyanúgy résztvennie, vagy akár dolgozó embernek, mint azoknak a fiataloknak, akik klasszikus értelemben véve minden órán ott vannak, kollégiumban, vagy albérletben laknak. Amíg utánpótlásban sportolsz, talán addig valamivel egyszerűbb a helyzet, ezért is mondtam azt, hogy minél előbb érdemes elkezdeni a továbbtanulást. Ezekben az években még a délelőttök szabadabbak, több órára el tudsz menni. Onnantól viszont, hogy minél profibban sportolsz, jellemzően a délelőtti órákban is vannak tréningek, akkor pedig jön a bonyodalom. Volt, amikor levelező tagozaton próbálkoztam, ami nekem akkoriban egyszerűbbnek tűnt, lévén, nem volt annyi óraszámom, de akkor sem neveztem volna könnyűnek a helyzetet. a követelmények ugyanis szintén magasak voltak. Próbáltunk mindig közös megoldást találni az oktatókkal, szóval tényleg nagyon izgalmas, és pörgős időszaka volt ez életemnek.

 

- Saját példádból kiindulva, élsportolóknak inkább a levelező tagozatot tartod megfelelőnek?

 

- Nem feltétlenül. Véleményem szerint, mindenkinek az adott sportághoz, edzőhöz, klubhoz kell illeszkednie, és eldöntenie a saját életéhez viszonyítva, mi fér bele, és mit bír el. Mindenkinek látnia kell a saját programját, mikor mennyire összeegyeztethető, és kivitelezhető egyáltalán a személyes jelenlét mindkét helyen. Mind a nappali, mind a levelező tagozatnak meg vannak a maga előnyei, hátrányai, úgyhogy ezt tényleg mindenkinek saját magának kell éreznie.

 

- Mi volt a helyzet a kötelező sportszakos táborokkal? Ott nem egy-egy óráról volt szó, hanem közel egy-egy hetekről...

 

- Itt nem volt mese, nappalisként, és levelezősként is kötelezően részt kellett venni a táborokon, ezek teljesítése nélkül ugyanis nem szerezhetsz diplomát. Bevallom, ennek a megszervezése volt számomra a legnehezebb feladat. Ez nem mindig kézenfekvő dolog, esetemben például nagyon kellett, hogy partnerek legyenek ebben a klubjaim. És itt ezen van a hangsúly, mert persze bepróbálkoztam az oktatóknál, hogy mi lenne, ha csak a tábor egyik részén vennék részt, vagy mondjuk edzésre mindig elmennék, aztán vissza, ez a tervem azonban nem járt sikerrel. Ettől függetlenül nagyon komoly élményt jelentett számomra az összes ilyen tábor, csak tényleg nem egyszerű ezeket az élsporttal összeegyeztetni. A Fradinál most például benne van a szerződésemben, hogy nem mehetek síelni, mert az extrémsportnak minősül.

 

- Amennyiben megengedsz egy szubjektív véleményt, nálam már az elmúlt őszi szezon is extrémnek számított, gondolok itt arra, hogy a Ferencvárossal, és a magyar válogatottal is irtózatos meccsszámot tudhattok a hátatok mögött. Irtózatos, de roppant eredményes, ráadásul Sigér Dávid hathatós főszereplésével. Ez volt életed ősze?

 

- Hogyha azt nézzük, hogy a Fradival bejutottunk a Bajnokok Ligájába, a bajnokságban magabiztos előnyt harcoltunk ki, és még a válogatottal is történelmi sikereket értünk el, akkor nem mondhatok mást, én is így érzem. Pláne úgy, hogy én is szerves részese lehettem ezeknek a történéseknek.

 

- Hogyha azt mondom Bajnokok Ligája, akkor mely momentumai voltak az ősznek a legemlékezetesebb pillanatai?

 

- A Celtic elleni, skóciai selejtező biztosan. Eleve nagyon erős ellenféllel szemben léptünk pályára, az pedig, hogy a hetedik percben pont az én gólommal sikerült vezetést szerezni, csak habot jelentett a tortán. Egy pillanat alatt mindannyian extázisba kerültünk, aztán úgy voltunk vele, hogyha már vezetni tudunk a Celtic Parkban, akkor miért ne juthatnánk tovább. Ezt a pillanatot biztosan nem fogom elfelejteni.

 

- És azt, amikor Barcelonában a Camp Nouban, vagy mondjuk Torinóban az Allianzban a ketten összesen tizenegy aranylabdát birtokló Lionel Messi, illetve Cristiano Ronaldo ellen léphettél pályára?

 

- Furcsán hangozhat, de amennyire nagy újdonságot jelentett ilyen együttesek otthonában, ilyen játékosok ellen szerepelni, annál könnyebb volt rá felkészülni. Alapvetően a sportban ez úgy működik, hogyha olyan kihívás előtt állsz, amilyenben korábban még nem volt részed, akkor az a drukk, az az izgatottság sokszor átsegít az akadályokon. Ugyanakkor sokkal nagyobb koncentrációt igényel maga a produkció, hiszen világsztárok ellen lépsz pályára, és itt már minden hibát kőkeményen büntetnek.

 

 

- Röpködünk az időben, most ismét egy picikével visszább. 2019. Szeptember 5., Montenegró – Magyarország. Ezen a napon ölthetted magadra először a felnőtt válogatott mezét. Újabb mérföldkő. Mit éreztél?

 

- Azt, hogy ez is megadatott nekem. Nem tudok rá jobb kifejezést találni, mert elképesztő érzést jelentett, amikor válogatott színekben léphettem pályára.

 

- Az őszi, törökök elleni Nemzetek Ligája-feljutást jelentő 2-0-ás siker után már válogatott góllal is büszkélkedhetsz. Feljutás, ezt megelőzően sikeres Európa-bajnoki pótselejtező, tényleg fantasztikus ősz volt...

 

- Erre szoktam azt mondani, hogyha bárki belegondolja magát a helyzetembe, akkor elhiheti, hogy óriási plusz töltetet ad nekem mindez a hétköznapokban. Hatalmas energiákat mozgósít bennem, ami további motivációval is ellát a sikeres folytatáshoz. Szokás mondani, hogy addig kell ütni a vasat, amíg meleg, én pedig tipikusan ebben a helyzetben érzem magam. Biztos vagyok benne, hogy kellettek a Fradival játszott nemzetközi mérkőzések ahhoz, hogy a válogatottban is megálljam a helyem, de ezt azt hiszem, minden olyan csapattársam nevében elmondhatom, akik hasonlóan hozzám, kerettagok Marco Rossi szövetségi-kapitány alakulatában.

 

- Alaposan végig tanulmányoztuk, milyen sikereid voltak a közelmúltban, beszélgetésünk végéhez érve így már csak egy kérdés maradt, mit hoz a jövő, egészen pontosan a 2021-es esztendő Sigér Dávid életében?

 

- A Ferencvárossal nagyon jól állunk a bajnokságban, ahol szeretnénk egymás után a harmadik magyar bajnoki címünket is megszerezni. Emellett ott van a Magyar Kupa, amit még eddigi pályafutásom során nem sikerült megnyernem egy csapatommal sem, miután pedig ebben a sorozatban is versenyben vagyunk, csakis a trófea lehet a célunk. És persze a válogatottat sem szabad elfelejteni, azt meg különösképp sem, hogy nyáron jön az Európa-bajnokság, részben budapesti rendezéssel, amelyen mindenképpen ott szeretnék lenni a keret tagjaként. Ezeket összegezve, úgy gondolom, hogyha minden bejön, jó eredményeket érünk el, ezeknek pedig szerves részese tudok lenni, akkor legalább olyan jó évet zárhatok majd, mint, amilyen a 2020-as volt. Bár megmondom őszintén, hogyha ez összejönne, az nem lenne semmi...

 

 

 

 

 

 

Fenyves Balázs, 2021.02.18.

(FOTO: Balogh Tibor)


< Vissza