Heti összefoglaló: Nehéz helyzetben

Utolsó módosítás: 2021. május 03.

Kosárlabdásaink már nem hibázhatnak, kézilabdásaink tavasszal továbbra is veretlenek.

 

Újabb izgalmas hetet tudhatunk a hátunk mögött az Eszterházy Károly Egyetem sportéletét tekintve, hiszen két együttesünk is fontos összecsapáson vett részt az elmúlt napokban. Az összkép vegyes, rögvest kifejtjük miért.

 

Kezdjük a negatív hírrel, amit bizonyára sokan kitalálhattak, hogy bizony az EKE-Eger-KOK férfi kosárlabdacsapata szolgáltatott. Az NB I/B Zöld-csoportjában a bajnokság finisénél járunk, az alsóházi rájátszásban pedig az egriek utolsó nagy csatájukat indították el. A SMAFC elleni, a tizenegyedik helyről döntő párharc tétje nem más, mint a bennmaradás. Az eddigiekhez hasonlóan, ezúttal is két nyert mérkőzés kell valamelyik alakulatnak, hogy jövőre is ugyanebben a pontvadászatban versenyezhessen. Sajnos az első ütközet nem alakult jó, miután Illés Balázsék harminc pontos vereséget szenvedtek, ami azt jelenti, hogy most pénteken nem hibázhatnak a Leányka úton, máskülönben búcsúznak az osztálytól.

Egy sportággal odébb, női kézilabdásainknál sokkal jobb hírekről tudunk beszámolni. Azok után, hogy egy hete a Vasas elleni csúcsrangadóról döntetlen eredménnyel tért haza az Eszterházy SC, ismét győztes meccsnek örülhettünk. A kiesés elől menekülő Kecskemét egri vendégszereplése nem jelentett komoly kihívást az egyetemista hölgyeknek, ismét több hiányzóval, sok fiatal játékost szerepeltetve, tizenkét gólos győzelmet sikerült aratni. Ami miatt a mérkőzés emlékezetes marad, az a közönség visszatérése. Múlt hétvégétől legalábbis a koronavírus járvány korában védettségi igazolvánnyal rendelkezők a sporteseményeket is újra látogathatják, szombaton így kézilabdásaink találkozóján is hallható volt már a buzdítás a lelátóról.

 

 

 

 

 

 

Fenyves Balázs, 2021.05.03.


< Vissza