Heti összefoglaló: remi a rangadón

Utolsó módosítás: 2021. április 26.

Győzelem, döntetlen, vereség, mindenből jutott a múlt héten.

 

Az előző héten már beszámoltunk róla, hogy férfi kosárlabdásaink az NB I/B Zöld-csoport alsóházi rájátszásának második fordulójánál járnak. Illetve csak jártak, hiszen idő közben be is fejeződött az EKE-Eger-KOK Tiszaújvárossal szembeni párharca. Tekintve, hogy az első meccset idegenben elveszítették a mieink, a hazai találkozón nem hibázhattak. Mégsem jött össze az összesítettbeli egyenlítés, így egyelőre nem sikerült kiharcolni a bennmaradást. Több dobása ugyanakkor már nincs a társaságnak, amennyibe a következő, SMAFC elleni, szintén pályahátrányról induló, és ugyanúgy két nyert meccses párharcot is elveszti, úgy elbúcsúzik az osztálytól.

 

A kosárlabda mérkőzés még a hét elejének történése, a hétvége pedig sokkal több sikert tartogatott az egyetemi csapatoknak. Az Eszterházy SC másodosztályú férfi vízilabda gárdája például javítani tudott legutóbbi botlásán, hiszen a Dunakanyar Waterpolo otthonában 10-6-os győzelmet aratott. A szentendrei bajnoki mellesleg a szezon utolsó idegenbeli fellépését jelentette, a pontvadászat finisében ugyanis már csak három hazai találkozó szerepelt a programban.

 

Túlzás nélkül állíthatjuk, az előző hét, sőt, az egész tavaszi időszak leginkább várt összecsapását szombat délután rendezték. Vasas – Eszterházy SC, avagy a női kézilabda NB I/B keleti csoportjának csúcsrangadója. A meccs előtt még hibátlan listavezető a második egyetemistákat fogadta budapesti főhadiszállásán, ahol óriási csata bontakozott ki. Zsadányi Sándor tanítványai ugyan már öt találattal is vezettek a végjáték előtt, ám az angyalföldiek a legvégén fordítottak. Az utolsó másodpercek mégis az egriek kedve szerint zajlottak, hiszen Bató Lili révén sikerült döntetlenre menteni a mérkőzést. Ezzel a Vasas négy körrel a befejezés előtt még mindig egy ponttal vezeti a bajnokságot, ám tekintve, hogy továbbra is kettő találkozóval kevesebbet játszott, gyakorlatilag bajnoknak tekinthető.

 

 

 

 

 

 

Fenyves Balázs, 2021.04.26.


< Vissza