Váci vereséggel kezdtünk

Súlyos árat fizetett rossz végjátékáért az Eger SBS Eszterházy.

 

Jól kezdett, sokáig vezetett, de a végén mégis be kellett érni egygólos vereséggel az Eger SBS Eszterházy első osztályú férfi kézilabdacsapatának. Az NB I-es bajnokság első 2018-as játéknapján a mieink az alsóbb régióhoz tartozó Váci KSE gárdájához látogattak, de sikertelenül.

 

Január hónap leginkább a Ligakupa csoportkörének mérkőzéseivel, valamint a téli felkészülésből merült ki, és mint címvédők, az egriek két riválisukat, a Gyöngyöst és a másodosztályú Balmazújvárost is oda-vissza legyőzték, így első helyen jutottak be a negyeddöntőbe, ahol majd az FTC következhet.

 

Mindebből, illetve a váci kezdésből kiindulva is bizakodóak lehettünk, hogy február első hétvégéjén máris meglesz az új év első bajnoki győzelme. Csakhogy a találkozó hajrája nem várt fordulatot hozott. Szűk negyed órával a vége előtt még négy találattal vezettek Lezák Áronék, ám ezt követően, komoly gólínség következett.

A hátralévő időben mindössze két alkalommal tudtak eredményesek lenni a vendégek, és ugyan a védekezés nagyjából jól működött, egy perccel a vége előtt a házigazda Vác végleg pontot tett a mérkőzés végére. Igazán sajnálhatjuk a minimális különbségű vereséget, hiszen hogyha a végjátékban nem bénult volna meg az egri támadójáték, akkor könnyen meg lehetett volna a két pont.

 

 

Mestermérleg:

 

Skaliczki László: - Kiélezett, nagy taktikai csatában kerekedtünk felül a végjátékban. Fontos pontokat szereztünk, aminek örülünk, de sok hasonló meccsre lesz még szükségünk.

 

Tóth Edmond: - Mindkét együttes nagyszerűen küzdött, a hajrában a váciak kihasználták a hazai pályát. Sajnos az utolsó percben a rossz ütemű időkérésem miatt egy ponttal szegényebbek lettünk.


 

 

 

A mérkőzés jegyzőkönyve:


NB I., férfiak, 16. forduló
Váci KSE – Eger SBS Eszterházy 27-26 (13-13)
Vác, 350 néző, V.: Bacs, Bóna.
VÁC: Rózsavölgyi - Ménfői, Török 2, SAKIC 3, Koller 2, Törteli 1, Holpert 6 (3). Cs.: Ulicsinyi - DAVIDOVICS 6, Kecskeméti 1, Grbavac 2, Tyiskov 1, Baláz 3. Edző: Skaliczki László.
EGER: STOCHL - Lezák 2, Radojevics 4, Aflitulin 6 (2), Petro 4, Dobó Zs. 1, ANTL 6 (2). Cs.: Repóth - Bajorhegyi, Kiss G., Szepesi, Takács B. 1, Vaskó, Füzi, Szabó P. 2. Edző: Tóth Edmond.
Hétméteresek: 5/3. ill. 6/4.
Kiállítások (kétperces): 12 perc, ill. 10 perc.
Az eredmény alakulása: 6. perc: 1-4, 12. p.: 6-7, 18. p.: 8-9, 24. p.: 10-12, 36. p.: 16-17, 42. p.: 18-22, 48. p.: 23-24, 54. p.: 25-25.

 

 

 

A 16. forduló további eredményei:


Orosházi FKSE-Linamar - MOL-Pick Szeged 20-36
Grundfos Tatabánya KC - Balatonfüredi KSE 27-18
Csurgói KK - Sport36-Komló 22-22
B.Braun Gyöngyös - Telekom Veszprém 18-31
CYEB Budakalász – FTC 39-33
Dabas KC VSE - Ceglédi KKSE 24-24

 

 

 

 

 

 

Fenyves Balázs, 2018.02.05.
(FOTO: vacikse.hu)


< Vissza