A végén tört meg a KTE

Máté Balázs dupla-duplával megvan a szezon negyedik bajnoki sikere.

 

Másfél hét elteltével, csütörtök este folytatódott az NB I/B-s bajnokság az EKE-Eger-KOK férfi kosárlabda együttesének. A Zöld-csoport hetedik játéknapján a KTE-Duna Aszfalt U23-as csapata látogatott a Leányka útra, és bizony a bemelegítésnél kiderült, lehető legerősebb felállásában lép pályára a lila-fehér alakulat.

 

Váczi Péter egri vezetőedző meg is jegyezte a találkozót megelőzően, amennyiben nem játszanak jól tanítványai, akkor vereség lesz a vége. Azt túlzás volna állítani, hogy a szezon teljesítményét nyújtották volna az egyetemisták, más kérdés, hogy ehhez képest nem akármilyen különbségű siker lett a mérkőzés vége.

No, de kezdjük szépen sorjában! Mondjuk ott, hogy meglehetősen pontszegényen indult az összecsapás, köszönhetően, az első negyed pocsék dobóformájának. Egyik oldalon sem mondhatni, hogy remekeltek volna a próbálkozók, a távoli kísérleteknél például sokadig sikertelen dobás után született meg az első tripla.

 

Ennek ellenére mégis a mieink startoltak jobban, hiszen a nyitó felvonásban már nyolc ponttal is vezetni tudtak. Igen ám, csakhogy a második etapban megfordult a dolog, és nyolccal már a kecskemétiek álltak jobban. Ilyen szempontból elég csapongósra sikeredett a meccs, pláne, hogy rengeteg hibát lehetett feljegyezni mindkét oldalon. A KTE ugyanakkor ziccerek sorát rontotta el folyamatosan, előbb-utóbb pedig ezt ki tudta használni a házigazda, és a nagyszünetre már jobban is állt.

 

Fordulás után folyamatosan az egriek birtokolták az előnyt, igaz, volt olyan időszaka a találkozónak, amikor egy ponttal át tudta venni a vezetést az ellenfél. Az utolsó negyed is még csak kétpontos különbségnél kezdődhetett, és ekkor még azt hittük, a végjáték is éles lesz.

Tévedtünk. Na, nem mintha reklamálnánk emiatt, hiszen a hajrában teljesen megtörte ellenfelét Váczi Péter csapata. Érdekesség, hogy három perccel a vége előtt alakult ki először kétszámjegyű különbség a két fél között (71-61), méghozzá annak a Máté Balázsnak a huszonhatodik pontjával, akivel egyáltalán nem lehetett lépést tartani.

 

És, ha már Máté Balázs, az egriek tizenkettese huszonnyolc ponttal, és tíz lepattanóval zárt, vagyis dupla-duplával, ezzel a teljesítménnyel pedig abszolút rászolgált az összecsapás embere címre. Az utolsó percekben aztán már egyfajta örömkosárlabdát láthattunk a fiúktól, akik meg sem álltak a tizenkilenc pontos differenciáig.

 

A hazai győzelem teljes mértékben megérdemelt, aki viszont látta a meccset, az pontosan tudja, túlzó a különbség a játék képe alapján. Győzelmet ugyanakkor nem szokás magyarázni, ezért mi sem teszünk így, szimplán csak gratulálunk Mészáros Bencééknek, és még jó sok hasonlót kívánunk!

 

Mestermérleg:

 

Váczi Péter: - Tudtam én, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, és ez egészen a végjátékig így is történt. Nem akarok nagyképűnek tűnni egy tizenkilenc pontos győzelem kapcsán, de úgy érzem, közepesen játszottunk. Voltunk mi már ennél jobbak, igaz, rosszabbak is, mindenesetre tavaly akkor játszottunk jól, amikor elértük a nyolcvan pontot. Fontos volt ez a győzelem abból a szempontból, hogy így továbbra is az élmezőnnyel tartunk, hiszen egy vereséggel beragadhattunk volna az alsó régióba.


 

 

A mérkőzés jegyzőkönyve:


NB I/B, férfiak, Zöld-csoport, 7. forduló
EKE-Eger-KOK – KTE-Duna Aszfalt II.
80-61 (15-12, 20-21, 19-19, 26-9)
Eger, Eszterházy-csarnok, 100 néző.
V.: dr. Mészáros B., Lengyel Á., Sörlei A.
EKE: MÉSZÁROS B. 12, Megyes, Pomázi 8/6, MÁTÉ 28/3, VARGA I. 8. Cs.: Veres D., Szabó G. 3/3, Kiss B. 6/6, Ungi 2, Papp B. 8/6, Steier 4, Horváth R. 1. Edző: Váczi Péter.

 

 

 

A 7. forduló további eredményei:


Agrofeed Széchenyi Egyetem Győr KC – Concordia Motax KC Pápa 75-67
Tiszaújvárosi Phoenix KK – Alba Fehérvár II. 75-63
Óbudai Kaszások – DEAC U23 89-80
Vásárhelyi Kosársuli – Újpest-MT 99-64
Salgótarjáni KSE – SMAFC

 

 

 

 

 

 

Fenyves Balázs, 2018.11.08.
(FOTO: Kakuk Dániel)


< Vissza