Április 6-i play-off start

Utolsó módosítás: 2021. március 30.

Jövő héten kezdi Debrecenben az alsóházi rájátszást az EKE-Eger-KOK.

 

Amint arról az elmúlt hétvégén hírt adtunk, soproni vereséggel ért véget az NB I/B-s alapszakasz az EKE-Eger-KOK férfi kosárlabda együttesének. A Zöld-csoportot a tizenharmadik helyen záró társaság így az alsóházi rájátszásban, a kiesés elkerüléséért léphet pályára a továbbiakban.

 

A play-off sorozat úgy néz ki, hogy az alapszakasz kilencediktől tizennegyedik helyezettjei vesznek részt benne, igen ám, csakhogy idén tizenhárom csapat szerepelt a pontvadászatban. A versenykiírás azonban tizennégy gárdára van szabva, így első körben a tizenegyedik a tizennegyedikkel, a tizenkettedik pedig a tizenharmadikkal mérkőzik meg az egyik fél második sikeréig tartó párharcban. Értelem szerint, az alapszakasz tizenegyedik SMAFC így játék nélkül várhatja a rájátszás következő körét, a mieink azonban a DEAC U23-as csapatával nézhetnek farkasszemet.

Ezt már nagyjából másfél hete tudjuk, és azt is, hogy a két nyert meccses viadalt pályahátrányban kezdik az egriek. Idő közben a játéknapok időpontjai is napvilágot láttak, ezek alapján jövő héten gyorsan el is dől a továbbjutás kérdése. Itt jegyeznénk meg, hogy kedvezőtlen alapszakasz pozíciójuk miatt, bár a teljes play-off során pályahátrányban kell szerepelniük Csomor Péteréknek, amennyiben a debreceniekkel szembeni párviadalban elvéreznek, úgy véget ér a bajnokság, és az is biztos, hogy kiesik a társaság.

 

Amennyiben sikerülne túljutni a DEAC-on, úgy még két, szintén az egyik fél második győzelméig tartó párharc várna Váczi Péter legénységére, ezek közül pedig egyet még mindenképp meg kellene nyerni ahhoz, hogy jövőre is NB I/B-s kosárlabda együttessel rendelkezzen az Eszterházy Károly Egyetem...


 

 

Az alsóházi rájátszás első párharcának időpontjai:

 

1. mérkőzés
DEAC U23 – EKE-Eger-KOK
Debrecen, április 6., kedd, 19.00.

 

2. mérkőzés
EKE-Eger-KOK – DEAC U23
Eger, Eszterházy-csarnok- április 9., péntek, 19.00.

 

3. mérkőzés (amennyiben szükséges)
DEAC U23 – EKE-Eger-KOK

Debrecen, április 11., vasárnap, 16.00.

 

 

 

 

 

 

Fenyves Balázs, 2021.03.30.

(FOTO: Balogh Tibor)


< Vissza