Baján sikerült javítani

Hárompontos egri kosaras siker a szezon utolsó idegenbeli mérkőzésén.

 

Már csak két mérkőzés maradt hátra a 2016/2017-es szezonból az EKE-Eger-KOK férfi kosárlabda együttese számára, egy-egy idegenbeli, és hazai fellépés. Előbbit pénteken tudta le a társaság, méghozzá a Bajai Bácska FKE otthonában.

 

Több hiányzójuk is volt az egyetemistáknak, de nem csak a pályán, hanem azon kívül is. Csabák Balázs és Illés Balázs mellett legalábbis az egyetemi táboroztatások miatt Váczi Péter vezetőedző sem volt ott Baján, ezért a szezon során második alkalommal a csapat korábbi játékosa, Klepej Roland „ugrott be" az EKE kispadjára.

A pályán aztán végig nagyon változatos és szoros játék zajlott, és szerencsére mindig észnél tudtak lenni a mieink. A Tóth Zoltán, valamint az előző klubja ellen szereplő Varga Imre által irányított vendégek így előnnyel is mehettek bele a végjátékba, amelyet végül a fiatal Szicsák Bence kettese döntött el végérvényesen.

 

Ezzel sikerült újra győzelmemmel előrukkolniuk az egrieknek, és most már csak egyetlen játéknap maradt hátra a szezonból, jövő szombaton, méghozzá a Budafok egri vizitálása alkalmával.

 

 


 

 

 

A mérkőzés jegyzőkönyve:


NB I/B, férfiak, rájátszás a 17-24. helyért, 7. forduló
Bajai Bácska FKE – EKE-Eger-KOK
87-90 (23-20, 23-31, 18-14, 23-25)
Baja, V.: Gelencsér Gy., Domokos L., Bálind A.
EKE: Tóth Z. 29/12, Megyes 3/3, Ungi 4, Varga I. 20, Csákvári 15/3. Cs.: Veres D. 10/3, Szicsák B. 7, Fülöp G. 2, Beák, Demeter Á. Megbízott edző: Klepej Roland.

 

 

 

Az alsóház 7. fordulójának további eredményei:


MAFC II. – SMAFC-NYME 78-96
Budafok – Salgótarjáni KSE 91-95
Alba Fehérvár II. – Óbudai Kaszások 93-107

 

 

 

 

 

 

Fenyves Balázs, 2017.05.28.
(FOTO: Kakuk Dániel, archív)


< Vissza