Előzés az évzárón

Hárompontos Pápa-veréssel köszönt el 2017-től az EKE-Eger-KOK.

 

Hétközi mérkőzés jelentette az idei utolsó bajnoki fellépést az EKE-Eger-KOK férfi kosárlabda együttesének, méghozzá egy Motax-Pápai KC elleni, hazai összecsapás.

 

Előzetesen egy nagyon fontos találkozóra volt kilátás, mert egy esetleges egri siker azt jelentette volna, hogy megelőzi soros riválisát Váczi Péter alakulata. A vendégeknél pályára lépett a korábbi sokszoros magyar válogatott Kálmán László, akire mindenképp oda kellett figyelni.

 

Szorosan indult a mérkőzés, az első negyedben egyik csapat sem engedte el a másik kezét, így tíz perc után még mindig döntetlen állásnál tartottunk. Az igazi robbanás a második felvonásban következett be, amikor viszont az egyetemisták egy Illés Balázstól jegyzett sikeres közép távolival tizenegy ponttal mentek el.

Komolyan mégsem nyugodhattunk meg, hiszen a térfélcserét követően, közelebb tudtak jönni a pápaiak. Az összesen hat pontos távolival operáló Szabó Gábor által irányított EKE mégis visszaállította a kétszámjegyű differenciát, de mivel még a harmadik negyed vége előtt ismét közelebb férkőztek a vendégek, izgalmas hajrára lehetett számítani.

 

A záró játékrész aztán olyannyira rosszul kezdődött, hogy mindössze két percre volt szükségük a pápaiaknak ahhoz, hogy egyenlítsenek. Mégsem roppant össze a téttől a házigazda, megint sikerült újítani, de így is borítékolható volt, hogy az utolsó pillanatokban dől majd el minden.

 

Így is történt, hiszen a Pápa az utolsóelőtti minutumban kétszer is át tudta venni a vezetést, és bizony ekkoriban nagyon nehéz periódust éltek meg az egriek. A legvégén azonban megint jött a meccs embere, Szabó Gábor, aki mellett Mészáros Bence is eredményes tudott még lenni, ami összességében hárompontos hazai győzelmet jelentett.

 

Mestermérleg:

 

Váczi Péter: - Nagyon fontos mérkőzés volt, mert pontosan a Pápa állt előttünk, szóval nagyon kellett ez a győzelem. Hogyha az utánpótlás együtteseket nem nézzük, akkor mi álltunk a forduló előtt az utolsó helyen, és ezzel a sikerrel most meg tudtuk előzni ellenfelünket, ami lélektanilag fontos számunkra. Szépen zártuk legalább az évet, és bízom benne, a január 5-i, Sopron elleni meccsünket is sikerül majd megnyernünk, mert akkor már tényleg ott lehetnénk a középmezőnyben.


 

 

 

A mérkőzés jegyzőkönyve:


NB I/B, férfiak, Zöld-csoport, 12. forduló
EKE-Eger-KOK – Motax-Pápai KC
67-64 (22-22, 16-7, 16-19, 13-16)
Eger, Eszterházy-csarnok, 150 néző.
V.: Vida B., Major Á., Győrfy R.
EKE: Mészáros B. 2, SZABÓ G. 25/18, Illés B. 6, SZICSÁK B. 10, CSÁKVÁRI 13/3. Cs.: UNGI 9/3, Pomázi, Horváth R. 2, Veres D. Edző: Váczi Péter.

 

 

 

A 12. forduló további eredményei:


Bajai Bácska FKE – Óbudai Kaszások 101-86
Falco KC Szombathely U23 – DEAC U23 85-79
Ford-Ivanics Budafok – BKG-Príma SE 73-91
Salgótarjáni KSE – SMAFC-NYME 85-56
Alba Fehérvár II. – MAFC II. 82-65
Tiszaújvárosi Phoenix KK – Sopron KC-Sportiskola 93-106

 

 

 

 

 

 

Fenyves Balázs, 2017.12.14.
(FOTO: Kakuk Dániel)


< Vissza