Kecskeméten sem ment

Utolsó módosítás: 2019. május 02.

Párharca második mérkőzését is elveszítette az EKE-Eger-KOK, így a tizenegyedik hely lehet a cél.

 

Nem sikerült visszavenni a pályaelőnyt az NB I/B Zöld-csoportjának alsóházi rájátszásában, ami azt jelenti, hogy a KTE-Duna Aszfalt II. le tudta zárni párharcát az EKE-Eger-KOK-val szemben.

 

Mint ismeretes, a 9-14. helyért zajló play-off sorozat első mérkőzésén hazai környezetben szenvedtek vereséget az egriek, ami azt jelentette, hogy az egyik fél második sikeréig tartó párharcban hátrányba került. Ahhoz, hogy mindent eldöntő harmadik ütközetről beszélhessünk, a hét elején Kecskeméten kellett volna nyerniük a mieinknek, ám sajnos ez megint nem jött össze.

 

Váczi Péter a legutóbbi találkozóhoz képest, ezúttal már Illés Balázs és Horváth Róbert játékára is számíthatott, az első félidő ehhez képest mégis nagyon rosszra sikeredett. Az egy dolog, hogy féltávnál dupla annyi hazai pont született, mint egri, de az 50-25-ös részeredmény elég komoly hátrányt is jelentett.

 

Ebben a pillanatban elég valószínűek tűnt, hogy nehéz lesz a fordítás, amire sajnos nem is mutatkozott esély. Ezzel a vereséggel pedig le is zárta párharcát a Kecskemét, vagyis a folytatásban a tizenegyedik hely megszerzése jelenthet kihívást az egyetemistáknak.

 

Mestermérleg:

 

Váczi Péter: - Számunkra a mérkőzés második félidejének volt értelme, a meccs első felében értékelhetetlen teljesítményt nyújtottunk. Gratulálok a Kecskemétnek!


 

 

 

A mérkőzés jegyzőkönyve:


NB I/B, férfiak, Zöld-csoport, rájátszás a 9-14. helyért, 2. forduló, 2. mérkőzés
KTE-Duna Aszfalt II. – EKE-Eger-KOK
88-70 (25-15, 25-10, 25-21, 13-24)
Kecskemét, V.: Menyhárt F., Borgula Gy., Drenyovszki D.
EKE: Mészáros B. 8/6, Illés B. 3, Máté 21/12, Szicsák 4, Horváth R. Cs.: Szatmári 7/3, Szabó G. 11/9, Ungi 11/3, Beák, Kiss B. 5/3. Edző: Váczi Péter.
Az egyik fél második sikeréig tartó párharcot a KTE nyerte 2-0-ra!

 

 

 

 

 

 

Fenyves Balázs, 2019.05.02.
(FOTO: Kakuk Dániel, archív)


< Vissza