Listavezetőt vertünk!

Máté, Varga dupla-dupla, és a végére ötpontos siker a Baja ellen.

 

A hétközi, DEAC elleni fájó vereség után, vasárnap este újabb nehéz feladat várt az EKE-Eger-KOK férfi kosárlabdacsapatára, hiszen az NB I/B Zöld-csoportjának listavezetője, a Bajai Bácska FKE látogatott a Leányka útra.

 

Tekintve, hogy az első helyezett volt az ellenfél, még inkább problémát okozott a találkozó előtt, hogy továbbra is sok a hiányzó, és fél sérült játékos a keretben, mégis, akik ezen a meccsen pályára léptek, azok fogukat összeszorítva küzdöttek az elsőtől az utolsó percig.

 

Az már egyébként az összecsapás első negyedében érezhető volt, hogy várhatóan szoros mérkőzést játszik majd egymással a két alakulat, hiszen felváltva vezettek a felek. Igazán derekasan helytállt a házigazda, sőt, a találkozó nagy részében vezetett is. A második etap elején Papp Bendegúz triplájával már tizenegy pont állt különbségként a táblán, ami a komplett csörte legnagyobb differenciáját jelentette.

 

A nagyszünetig ebből valamelyest visszább jött a Baja, de ezzel együtt is elégedetten konstatálhattuk a látottakat.

Különösen a palánk alatt harcolt kiválóan a társaság, amit Varga Imre félidőig begyűjtött tizenegy lepattanója hűen tükröz. Az egriek másik centere, Horváth Róbert statisztikája ugyanakkor már nem volt ennyire látványos, vagyis fogalmazunk úgy, hogy csalóka adatot mutatott, hiszen a négy megszerzett labda mellett nagyon sok esetben pöckölte el a játékszert, ami csapattárshoz került, kvázi igen hasznos mezőnymunkát hajtott végre.

Szóval féltávnál minden rendben volt, kár, hogy a harmadik felvonásban jött egy hullámvölgy. Támadójátékban legalábbis ez a periódus bizonyult a leggyengébbnek, és amiért ebben a tíz percben dupla annyi vendég pont született, mint hazai, így az utolsó játékrészt már a bajaiak kezdhették kedvezőbben.

 

Ez a negyed pedig elképesztő izgalmakat hozott. A vezetést egészen a végjátékig nem is sikerült visszavenniük Mészáros Bencééknek, akkor viszont már nem adták ki kezükből a győzelmet. A hajrában az ezúttal is dupla-duplát elérő Máté Balázs (mellette Varga Imre is hasonló teljesítménnyel zárt), és Papp Bendegúz higgadt kosarai komoly nyomást gyakoroltak a vendégekre, akik pedig képtelenek voltak utolérni az egyetemistákat.

 

A 75-70-es végeredménnyel záruló mérkőzést teljesen megérdemelten nyerték meg az egriek, a listavezető legyőzése pedig igazán komoly fegyverténynek tekinthető. A csapategység, és a kiváló egyéni teljesítményeknek hála a szerdai pokol után vasárnap estére a mennybe kerültek a fiúk, akik továbbra is tapadnak az élmezőnyre.

 

 

Mestermérleg:

 

Váczi Péter: - Azt gondolom, hogy taktikailag és fejben múltuk felül a listavezetőt, aminek nagyon örülök. Akik ma pályára léptek, mind hozzá tudtak tenni a győzelmünkhöz, ezért elégedett vagyok a játékosokkal.


 

 

A mérkőzés jegyzőkönyve:


NB I/B, férfiak, Zöld-csoport, 9. forduló
EKE-Eger-KOK – Bajai Bácska FKE
75-70 (21-17, 20-16, 11-22, 23-15)
Eger, Eszterházy-csarnok, 100 néző.
V.: Válé F., Csabai-Kaskötő B., Menyhárt F.
EKE: MÉSZÁROS B. 14/6, Megyes, Kiss B., MÁTÉ 27/6, VARGA I. 11. Cs.: Szabó G. 2, Pomázi 3/3, PAPP B. 18/9, HORVÁTH R. Edző: Váczi Péter.

 

 

 

A 9. forduló további eredményei:


Salgótarjáni KSE – Concordia Motax KC Pápa 96-94
SMAFC – Alba Fehérvár II. 84-68
Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC – Újpest-MT 77-71
Óbudai Kaszások – Vásárhelyi Kosársuli 67-79
KTE-Duna Aszfalt II. – DEAC U23

 

 

 

 

 

 

Fenyves Balázs, 2018.11.18.
(FOTO: Kakuk Dániel, archív)


< Vissza