Megvan a továbbjutás!

Utolsó módosítás: 2021. április 11.

DEAC elleni nyertes párharcukkal, továbbra is harcban a bennmaradásért férfi kosarasaink.

 

Meglehetősen sűrűre sikeredett a hét az EKE-Eger-KOK férfi kosárlabdacsapatának életében, hiszen kedd, péntek, vasárnap ritmusban kellett pályára lépni az NB I/B Zöld-csoportjának alsóházi rájátszásában.

 

A 9-14. helyről döntő play-off sorozat első körében az jelentette a tétet az egriek számára, hogy pályahátrányból indulva, valahogyan megszerezzék azt a két győzelmet, ami a DEAC U23-as gárdája kiejtéséhez szükséges. Csakis ebben az esetben harcolhattak volna továbbra is a bennmaradásért Váczi Péter tanítványai, amiért ráadásul a csata első ütközete debreceni győzelmet hozott, több hibázási lehetősége nem maradt a hevesi együttesnek.

 

Ezek után pénteken kötelező jelleggel, nem mellékesen remek játékkal jött össze az összesítettbeli egyenlítés, így a hét utolsó napján, a Cívisvárosban dőlt el, ki folytathatja tovább a szezont, és ki zárja azt az utolsó, tizenharmadik helyen. Visszatérve még egy gondolatig a két nappal ezelőtti összecsapáshoz, valóban remek egri teljesítményt

láthattunk a pályán, ezért bíztunk abban, sikerül átmenteni a jó játékot a mai napra is.

 

Így indulhatott el a pontvadászat eddigi legfontosabb találkozója, ahol tehát egy igazi ki-kimeccs alakult ki. Szerencsére az EKE ugyanott folytatta, ahol legutóbb abbahagyta. Az első negyed ugyanúgy fej-fej melletti küzdelmet hozott, mint a Leányka úton, ezúttal azonban a mieink vonulhattak előnnyel a kisszünetre.

A folytatásban is nagy csatát vívtak a felek a pályán, amit bizonyít is, hogy féltávnál döntetlennél jártunk. Az igazi áttörés még a harmadik felvonásban sem következett be, bár mindenképp bizakodásra adott okot, hogy a távoli kísérleteikkel jól bánó, és ezúttal is jobban lepattanózó Eger az utolsó etapot is vezetés birtokában kezdhette el.

 

Innentől pedig már nem engedték ki a kezükből a győzelmet Szabó Martinék. Ismét sokan hozzá tudtak tenni a csapat teljesítményéhez, és ahogy egyre inkább múlt az idő, úgy vált egyre kövérebbé a különbség. Mindez végzetesen hatott a hazaiakra, akik már a hátralévő percekben nem tudták szorossá tenni a mérkőzést.

 

Összességében megállapíthatjuk, óriási akaraterőről tanúbizonyságot téve, száz százalékot nyújtva nyerte meg mindent eldöntő összecsapását az EKE-Eger-KOK csapata, ami így továbbjutást ért. A rájátszás ezáltal egy szintén két nyert meccses, és hasonlóan pályahátrányból induló párharccal folytatódik, az idén egyszer már legyőzött Tiszaújváros ellen pedig amennyiben sikerül megismételni a mostani bravúrt, úgy biztosan kivívja a jövő évi NB I/B-s tagságot az egyetemista alakulat.

 

 

Mestermérleg:

 

Váczi Péter: - Mindenünket kitettük a pályára, még többet is talán, kár, hogy a szabály miatt, ez a siker még nem ér bennmaradást. Ettől függetlenül ezzel a győztes párharccal kiderült, hogy biztosan nem leszünk utolsók a bajnokságban, illetve lehet erkölcsi alapunk arra, hogy igenis helyünk van ebben az osztályban. Az egész csapattal nagyon elégedett vagyok, ezek után pedig nem is tehetünk mást, megpróbáljuk kiharcolni a jövő évi folytatást.


 

 

 

A mérkőzés jegyzőkönyve:

 

NB I/B, férfiak, Zöld-csoport, rájátszás a 9-14. helyért, 3. mérkőzés
DEAC U23 – EKE-Eger-KOK
66-76 (20-24, 26-22, 10-14, 10-16)
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, zárt kapuk mögött.
V.: Sörlei A., Varga Z., Vadász Cs.
EKE: ILLÉS B. 10/3, Csomor P. 3/3, PAPP B. 14/6, Máté 5/3, SZICSÁK 16. Cs.: SZABÓ M. 15/9, Steier 8/3, Klepej, Mondi 2, Pomázi 3/3. Edző: Váczi Péter.

 

Az egyik fél második sikeréig tartó párharcot az EKE-Eger-KOK nyerte 2-1-re.

 

 

 

 

 

 

Fenyves Balázs, 2021.04.11.
(FOTO: Balogh Tibor)


< Vissza