Most már mindent nyerni kell

Utolsó módosítás: 2021. május 02.

Különben a SMAFC lezártja a párharcot, és kiejti az EKE-Eger-KOK gárdáját.

 

Az utolsó csata. Mindenfajta közhely nélkül ez a felütés juthatott eszünkbe szombat este, amikor az EKE-Eger-KOK férfi kosárlabdacsapata szezonbeli utolsó párharcát kezdte el az NB I/B Zöld-csoportjában. Mint ismeretes, az alapszakasz utolsó helyének köszönhetően, a komplett alsóházi rájátszásban pályahátrányban lévő egriek eddig már két csatározáson vannak túl, felemás sikerrel.

 

Amíg az eddigi legfontosabb párharcban a DEAC U23 ellen hátrányból sikerült fordítani, és 2-1-gyel továbbjutni, addig legutóbb a Tiszaújváros ellen már nem sok babér termett és nyert meccs nélkül ért véget az egyik fél második sikeréig tartó fejezet. Azóta tudjuk jól, a SMAFC ellen kell kiharcolni a bajnokság tizenegyedik helyét, ami egyúttal biztos bennmaradást is ér, nem úgy, mint a tizenkettedik pozíció, hiszen ennek birtoklója elbúcsúzik a mezőnytől, és az NB I/B-s léttől.

Szóval ilyen helyzetben, továbbra sem túl jó előjelekkel kezdhette el a szezon utolsó párharcát az EKE, Sopronban így túlzottan sok hibázási lehetősége nem igen volt. Sajnos a találkozó elején mindjárt úgy alakult a játék, ami előrevetítette, nagyon nehéz dolguk lesz Váczi Péter tanítványainak.

 

Nem mentek a kinti dobások, a lepattanózásban már ekkor sokkal jobban álltak a hazaiak, és egyébként is sok pont született a vendég palánk alatt. Gyakorlatilag, amikor így zajlik a mérkőzés egri részről, akkor általában nagyon sima vereség szokott lenni a végé. Nem is sikerült változtatni a folytatásban sem, amikor hátul jobb volt a védekezés, akkor elől nem ment semmi. A vége így még csúnya is lett, amivel behúzta az első meccset a SMAFC, és jövő pénteken Egerben akár le is zárhatja a párharcot. Viszont ahhoz a mieinknek is lesz még néhány szavuk, legalábbis ebben bízunk.

 

 

Mestermérleg:

 

Váczi Péter: - Gyakorlatilag olyan mérkőzést játszottunk, mint legutóbb itthon a Tiszaújáros ellen. Nem tudtunk összerakni egy normális félidőt, hiszen az elsőben nagyon sok pontot kaptunk, a másodikban meg mi szereztünk keveset. Csoda nincsen, szakmailag nagyon nehéz értékelni úgy a dolgokat, hogyha az ellenfélnél van legalább három, a mi legmagasabb emberünknél húsz centivel nagyobb játékos. A lepattanózást csúnyán el is veszítettük emiatt, ráadásul nagyon rosszul dobtunk a vonalon kívül. A vége azért lett ilyen nagy különbség, mert minden mindegy alapon még megpróbáltunk letámadni, de ebből is inkább mi jöttünk ki rosszul. Ráadásul Szabó Martint elveszítettük, amiért meccs közben kifordult a bokája, úgyhogy nem túl jó előjelekkel várjuk a második mérkőzést sem, de úgy állunk hozzá a jövő pénteki, egri találkozóhoz, hogy egyenlítünk, és visszajövünk még egyszer Sopronba.


 

 

 

A mérkőzés jegyzőkönyve:

 

NB I/B, férfiak, Zöld-csoport, rájátszás a 11. helyért, 1. mérkőzés
SMAFC – EKE-Eger-KOK
84-54 (26-20, 23-15, 17-9, 18-10)
Sopron, Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnok.
V.: Horváth A., dr. Magyari T., Benedek Z.
EKE: Illés B. 7, Csomor P. 2, Papp B. 5/3, Máté 10/6, SZICSÁK 12. Cs.: Pomázi 5, Klepej, Mondi 6, Szabó M. 4, Kátai, Sárosi 3/3. Edző: Váczi Péter.

 

Az egyik fél második sikeréig tartó párharc állása 1-0, a SMAFC javára.

 

 

 

 

 

 

Fenyves Balázs, 2021.05.02.

(FOTO: hunbasket.hu)


< Vissza