Semmi sem ment

Utolsó módosítás: 2021. április 21.

A Tiszaújváros továbbjutásával még mindig nem lélegezhetünk fel.

 

A francia úgy fogalmaz: „déjá vu". Aki esetleg nem ismeri a kifejezést, nyers magyar fordítással mindez annyit tesz: „már láttam". Kedd este nagyjából ez az érzés derengett fel az emberben, amikor az EKE-Eger-KOK soron következő bajnoki mérkőzésére készült, hiszen néhány hete hasonló dolgokat élhettünk át.

 

Csak a pontosítás miatt, az NB I/B Zöld-csoportjának alsóházi rájátszásában a DEAC U23 gárdájával szemben kellett egymeccses hátrányból egyenlíteni, hogy aztán az egyik fél második sikeréig tartó párharcot megfordítsák az egriek. A bravúr akkor sikerült, tekintve pedig, hogy a Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK elleni csatát múlt pénteken szintén vereséggel kezdték az egyetemisták, a folytatáshoz ezúttal is nyerni kellett.

 

A különbséget mindössze annyi jelentette, hogy amíg a debreceniek ellen egy esetleges vereség a bajnokságtól való búcsút okozta volna, addig a play-off második fordulójában a hazai fiaskóval csak annyi vált volna biztossá, hogy a bennmaradás kiharcolása egyelőre tolódik. Optimális esetben egy újabb pénteki csörte várt a társaságra, így Tiszaújvárosban eldöntve a továbbjutás kérdését.

Így kezdődött a szezon utolsóelőtti hazai bajnokija, amelynek legelején máris kellemes meglepetésben volt részünk. A napra pontosan egy hete súlyosabbnak tűnő sérülést szenvedő Illés Balázs legalábbis nemhogy pályára tudott lépni, de ráadásul mindent a kezdő ötös tagjaként tette. A rossz hírt ezzel szemben az jelentette, hogy a hetek óta szintén sérült Máté Balázs ezúttal nem tudta vállalni a játékot, így legrutinosabb játékosa nélkül kellett kiállnia a házigazdának.

 

Ennek ellenére is sikerült jól kezdeni. Az első negyed reményteli egri produkciót hozott. Jól ment a támadójáték, pontosak voltak a befejezések, aktív teljesítményt nyújtottak a pályán tartózkodók, és még a hátsó alakzat is megfelelően működött. Egyedül a távoli kísérletek nem mentek, ám ekkor ez még belefért.

 

Később viszont nem. Hiába vezettek már tíz ponttal is Steier Krisztiánék, a félidő vége előtti percekben a vendégek fordítani tudtak. A nagyszünetig ugyan sikerült még visszavenni a fórt, és plusz eggyel fordulni, ám sejteni lehetett, amennyiben a folytatásban nem pontosítanak az egri dobók, úgy könnyen bajba kerülhetnek.

A baj pedig, ahogyan az várható volt, meg is érkezett a térfélcserét követően. Sajnos a meccs ezen periódusában már egyáltalán nem ment jól a játék szinte senkinek sem. Amennyiben a harmadik negyedben nem lett volna Csomor Péter nyolc pontja, kis túlzással egri kosárnak sem örülhettünk volna.

 

Ennek ellenére is egyre nagyobb bajba sodorta magát Váczi Péter együttese. Az utolsó felvonás aztán a találkozó legrosszabb, vagy fogalmazzunk így, leggyengébb periódusát hozta, hiszen már tényleg semmi nem akart összejönni. Amikor Máté Balázs esetében a tapasztalatot említettük, akkor illik megemlíteni a tiszaújvárosi Drahos Gábor nevét, aki rutinjával egri szempontból a létező legrosszabb pillanatokban szerzett fontos kosarakat. Nem is csoda, hogy ő lett a mezőny legjobbja.

 

Az utolsó percekre már teljesen szétesett csapat benyomását keltette az EKE, tényleg semmilyen próbálkozás nem vezetett eredményre, ráadásul, amiért rengeteg faultot is befújtak a hazai gárda ellen, a pontosan dobott vendég büntetők révén a különbség is az egekbe szökött. Ezzel Tiszaújváros elleni párharcát 2-0-ra veszítette el a társaság, ami azt jelenti (amit egyébként is tudtunk), hogy a Győr, vagy SMAFC ellen folytatódik, illetve záródik a szezon, ott azonban már a vesztes bizonyosan búcsúzik az NB I/B-től...

 

Mestermérleg:

 

Váczi Péter: - Vannak ilyen napok, hogy semmi sem megy, kár, hogy pont a bajnokság ezen szakaszában ment rosszul a játék. Azt sajnos tudomásul kell vennünk, hogy száznyolcvanöt centiméteres átlagmagassággal, kiemelkedő center nélkül, amennyiben nem mennek a kinti dobások, úgy súlytalanná válunk. A mai napon ez történt, így hiába is kezdtünk jól, nem maradt esély az egyenlítésre.


 

 

 

A mérkőzés jegyzőkönyve:

 

NB I/B, férfiak, Zöld-csoport, rájátszás a 9-14. helyért, 2. forduló, 2. mérkőzés
EKE-Eger-KOK – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
54-75 (23-18, 12-16, 12-19, 7-22)
Eger, Eszterházy-csarnok, zárt kapuk mögött.
V.: Sallai I., Gergely Cs., Marton P.
EKE: Illés B. 8, Papp B. 11/3, Szabó M. 6, Steier 7, Szicsák 2. Cs.: Kátai, Csomor P. 13, Pomázi 4, Klepej 3/3, Mondi, Kenéz, Sárosi. Edző: Váczi Péter.

 

Az egyik fél második sikeréig tartó párharcot a Tiszaújváros nyerte 2-0-ra.

 

 

 

 

 

 

Fenyves Balázs, 2021.04.21.
(FOTO: Balogh Tibor)


< Vissza