Sikerült, bent maradtunk!

Nem akármilyen matematika órát hozott az EKE-Eger-KOK alapszakasz-zárója.

 

Legutóbb, amikor az EKE-Eger-KOK NB I/B-s férfi kosárlabdacsapatáról írtunk, úgy fogalmaztunk, csak a Zöld-csoport utolsó fordulójában fog kiderülni, játszani kell-e a rájátszásban a kiesés elkerüléséért, avagy úgy alakul a záró játéknap, hogy már most sikerül kicsikarni a biztos bennmaradást.

 

Hát, az, hogy nyerni tudtak a fiúk a Sopron KC-Sportiskola otthonában, mint utólag kiderült, talán a legkönnyebb feladatot jelentette. Az utolsó kör összes mérkőzését ugyanis egy időpontban rendezték, amelyek zárultával nem akármilyen körbeverések jöttek össze.

 

Kezdjük azzal, hogy eredetileg a mieinknek már az is elegendő lehetett volna a tízedik hely megszerzéséhez, hogy nyerjenek Sopronban, illetve a Baja-Pápa meccsen hazai győzelem szülessen. A mieink egy remek találkozót produkálva tíz ponttal bizonyultak jobbnak nyugati riválisuknál, a bajaiak ennél jóval simább meccset abszolváltak.

 

No, igen, csakhogy ekkor jött a csavar! Előzetesen legalábbis senki sem gondolta volna, hogy a második helyezett Budafok ki tud kapni az Alba Fehérvár II. otthonában. Már pedig így történt. A tizenöt pontos fiaskó, valamint a Falco U23 MAFC II-vel szembeni diadala pedig azt jelentette, hogy hármas körbeverés alakult ki a tizenegyediktől tizenharmadik pozíciókban.

Csak a történet kereksége miatt, tizenegyedik lett a Pápa, tizenkettedikek a szombathelyi fiatalok, tizenharmadikok a székesfehérváriak, és tizennegyedik az Óbudai Kaszások. Na már most, az utolsó négy keresztbe játszik egymással, ám mivel utánpótlás csapat nem eshet ki, ezért fontos volt, hogy a négy gárda közül a két felnőtt együttes nézzen egymással farkasszemet, hogy ők döntsék el, ki végez az egyetlen kieső helyen.

 

Szerencsére a már említett hármas körbeverés úgy hozta a sorrendet, hogy a két felnőtt csapat, vagyis a Pápa és az Óbuda játszhat egymással egy oda-visszavágó párharcot a bennmaradásért, vagyis a mieink az alapszakaszban elért tízedik pozícióval pont megúszták a ki-kimeccset...

 

A leírtak alapján tehát egyáltalán nem alakult izgalommentesen a Zöld-csoport befejező játéknapja, de ami a legfontosabb, most már biztos, hogy jövőre is lesz NB I/B-s férfi kosárlabda Egerben, az Eszterházy Károly Egyetemen!

 

 

Mestermérleg:

 

Váczi Péter: - Amit az elején mondtam a fiúknak, hogyha nem két játékosunk játszik jól, mint Pápán, akkor nyerünk, az most bejött, mert hat-hét játékost is fel tudnék sorolni, akik jó teljesítményt nyújtottak. Végig szorosan alakult egyébként a találkozó, de a máskor holtpontnak számító harmadik negyed volt a fordulópont, mert itt tudtunk elmenni tíz pont fölé. Nagy meccset játszottunk, és nagyon kellett ez a győzelem, hogy bebiztosítsuk bennmaradásunkat, hiszen még a találkozó után is számolgatni kellett. A lényeg azonban, hogy teljesítettünk a küldetésünket. Végezetül a meccs végén sérülést szenvedő Kántor Olivérnek mielőbbi felépülést szeretnék kívánni a csapatom nevében is!


 

 

 

A mérkőzés jegyzőkönyve:

 

NB I/B, férfiak, Zöld-csoport, 26. forduló
Sopron KC-Sportiskola – EKE-Eger-KOK
67-77 (19-21, 18-16, 10-18, 20-22)
Sopron, 50 néző.
V.: Dr. Szakáll I., Lövei L., Kruk M.
EKE: MÉSZÁROS B. 11/3, Pomázi 6/6, PAPP B. 13/9, VARGA I. 12/3, CSÁKVÁRI 9/3. Cs.: ILLÉS B. 6, SZICSÁK B. 8, UNGI 12/3, Horváth R. Edző: Váczi Péter.

 

 

 

A 26. forduló további eredményei:


Alba Fehérvár II. – Ford-Ivanics Budafok 80-65
Bajai Bácska FKE – Motax-Pápai KC 84-64
Falco KC Szombathely – MAFC II. 107-92
Óbudai Kaszások – DEAC U23 79-104
Salgótarjáni KSE – BKG-Príma SE 65-77
Tiszaújvárosi Phoenix KK – SMAFC 98-54

 

 

 

 

 

 

Fenyves Balázs, 2018.04.15.
(FOTO: Kakuk Dániel, archív)


< Vissza