Újra hátrányban

Utolsó módosítás: 2021. április 16.

A rossz harmadik negyed sorsdöntő volt az EKE tiszaújvárosi rájátszás meccsén.

 

Hullámzó összecsapáson, hasonlóan a DEAC U23 elleni párharchoz, a Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK együttese ellen sem sikerült előnyt szereznie az EKE-Eger-KOK férfi kosárlabdacsapatának. Az NB I/B Zöld-csoportjának 9-14. helyért zajló rájátszásában tizenhét pontos vereséget szenvedtek a mieink, így ismét hátrányból kell fordítani a továbbjutáshoz, avagy a biztos bennmaradáshoz.

 

Ennyit elöljáróban, ám azért ennél bővebben is illik kifejteni, mi is történt a Tisza partján péntek este. Kezdjük ott, hogy az elmúlt hetek sérüléshulláma tovább folytatódott, kedden ugyanis a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság negyeddöntőjén Illés Balázs is kidőlt a sorból. A csapatkapitány mellett Ungi Keve, és Bíró Botond sem állhatott rendelkezésre, amiért pedig a héten többen is belázasodtak a koronavírus ellen megkapott első vakcinától, egyáltalán nem beszélhettünk kedvező előjelekről.

 

Pedig a hangulat mindenképp pozitívan alakult a múlt heti nyertes párharcot követően, és hát, amint a példa mutatta, egyáltalán nem lehetetlen pályahátrányból diadalmaskodni. Az egriek terve a sok nehézség ellenére is az volt, hogy győzelemmel robbanjon be a tiszaújvárosiak elleni csatába, az első negyed azonban rosszul sikerült. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy a házigazda dominanciája mellett zajlott a nyitó felvonás, ami után ugyanakkor nagyot fordult a játék képe.

A nagyszünetig elképesztően hatékony egri kosárlabda bontakozott ki, így szép lassan elfogyott a Phoenix előnye. Mi az hogy! Féltávnál már a mieink vezetését mutatta az eredményjelző, így a pihenő úgy következhetett, hogy kezdhettünk vérmesebb reményeket fűzni a találkozóhoz.

 

Sajnos a kegyetlen valóság ezúttal más volt. Nagyon más, a hazaiak ugyanis nagyon jól kapták el a folytatást. Az érem másik oldala, hogy ezzel szemben az EKE iszonyatosan beragadt az újrakezdésnél, hiszen Szabó Martin jóvoltából csak hét perc elteltével tudott kosarat szerezni a harmadik felvonásban. Az ellenfél eddig a pontig 15-0-ás etapot produkált, ezzel kicsit sem meglepő módon, megágyazott saját győzelmének.

 

Három negyeden keresztül minden egyes játékrészben teljesen máshogy alakult az eredmény, ám az utolsó negyedben már hiába is vártuk, újabb fordulat nem jött. Ez mellesleg az elmúlt időszak tükrében (tekintve, hogy nyolc nap alatt négy éles meccset játszottak az egyetemisták) egyáltalán nem csoda, igazság szerint, várható volt, hogy a végére elkészül erejével Váczi Péter egyébként is tartalékos legénysége. Tragédia a vereséggel együtt sincs, kedden hazai pályán lehet, illetve kell javítani.

 

 

Mestermérleg:

 

Váczi Péter: - Az az érdekes ebben a meccsben, hogy az elrontott kezdés után mi mehettünk lélektani előnnyel a félidőbe, aztán a harmadik negyedben egymást múltuk alul a pályán mutatott teljesítményben. A mérkőzés elején is csináltunk egy rosszabb szériát, amiből még fel tudtunk állni, de a nagyszünet utániból már nem. Kevesen is voltunk, fáradtak is vagyunk, és az igazat megvallva, hiányoztak a jó egyéni teljesítmények. Mindennel együtt úgy gondolom, lehet keresnivalónk a párharcban, ám nem ártana, ha egy-két fővel többen lennénk, plusz a mutatott játék is feljavulna.


 

 

 

A mérkőzés jegyzőkönyve:

 

NB I/B, férfiak, Zöld-csoport, rájátszás a 9-14. helyért, 2. forduló, 1. mérkőzés
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK – EKE-Eger-KOK
82-65 (21-14, 14-23, 25-7, 22-21)
Tiszaújváros, Tiszaújvárosi Sportcentrum, zárt kapuk mögött.
V.: Gaál I., Horváth Cs., Rózsavölgyi A.
EKE: Csomor P. 4, Pomázi 5, Steier 5/3, Szabó M. 9/3, Szicsák 8. Cs.: KLEPEJ 11/9, Papp B. 19/3, Máté 4, Kenéz. Edző: Váczi Péter.

 

Az egyik fél második sikeréig tartó párharc állása 1-0, a Tiszaújváros javára.

 

 

 

 

 

 

Fenyves Balázs, 2021.10.16.
(FOTO: Balogh Tibor)


< Vissza