Zárásként négy ide

A Budafok legyőzésével ért véget az EKE-Eger-KOK szezonja.

 

Zárórához érkeztünk a férfi kosárlabda NB I/B-s bajnokságban, az elmúlt hétvégén ugyanis az utolsó mérkőzésén léphetett parkettre az EKE-Eger-KOK együttese. Váczi Péter legénységének egyetlen célja lehetett, méghozzá a szép búcsú.

 

Persze, ebben érthető módon, nem akart partner lenni az ellenfél Budafok gárdája, hiszen négy fordulóval korábban is a Pest megyeiek nyertek 96-79-re. Azon összecsapás hibáiból tanulva, most folyamatosan a mieink akarata érvényesült, akik végig vezetni tudtak a találkozón.

Azért is jelentett ez a meccs különlegességet, mert az elmúlt évek egyik legjobb egri játékosa, Tóth Zoltán most húzott magára utoljára EKE-szerelést, a nyáron ugyanis távozik az együttestől. Az irányító búcsú fellépésén pedig illett győzelemmel venni a szezon utolsó akadályát.

 

Mindez össze is jött, annak ellenére is, hogy az utolsó percekben már kicsit kényelmesre vette a játékot a házigazda. A négypontos sikerrel egyébként másodikként zárta alsóházi csoportját a csapat, ami azt jelenti, az idei másodosztály tizennyolcadik pozícióját érdemelték ki a fiúk.

 

Mestermérleg:

 

Váczi Péter: - Négypontos győzelemmel zártuk az évet, aminek örülök, de annak is, hogy mindenkinek játéklehetőséget tudtam adni. Azt gondolom, a végeredmény nem tükrözi hűen a találkozót, mert tíz egység fölött is vezettünk már, de a végére egy kicsit kiengedtünk. Boldoggá tesz, hogy megvolt a motivációnk, illetve, hogy jól sikerült Tóth Zoli utolsó egri meccse.

 


 

 

 

A mérkőzés jegyzőkönyve:


NB I/B, férfiak, kelet, rájátszás a 17-24. helyért, 8. forduló
EKE-Eger-KOK – Budafok
68-64 (12-15, 18-13, 18-11, 20-25)
Eger, Eszterházy-csarnok, 100 néző.
V.: Menyhárt F., Földi L., Tóth M.
EKE: Tóth Z. 16, Megyes, Fülöp G. 3/3, Varga I. 11, Csákvári 7. Cs.: Illés B. 8, Csabák 11/3, Veres D. 8/3, Szabó G. 4, Ungi, Szicsák B., Frey. Edző: Váczi Péter.

 

 

 

Az alsóház 8. fordulójának további eredményei:


Salgótarjáni KSE – Bajai Bácska FKE 102-76
Óbudai Kaszások – SMAFC-NYME 83-107
MAFC II. – Alba Fehérvár II. 89-79

 

 

 

 

 

 

Fenyves Balázs, 2017.06.06.
(FOTO: Kakuk Dániel)


< Vissza