Jobb, mint ősszel

Utolsó módosítás: 2021. február 28.

Ennek ellenére sem tudták elkerülni az AVUS elleni sima vereséget az ESC pólósai.

 

Második 2021-es mérkőzésén a szezon eddigi legsötétebb emlékét előidéző AVUS Szombathely otthonába látogatott az Eszterházy SC férfi vízilabdacsapata. Legsötétebb emlékről beszélünk, ami nem csoda, hiszen ősszel nem akármilyen verésben volt részük az egyetemistáknak aktuális riválisukat vendégül látva.

 

Az október eleji összecsapás az elmúlt évek vonatkozásában is az egyik legrosszabbul sikerült találkozót jelentette. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy két perc volt hátra a harmadik negyedből, amikor nagy nehezen összejött a meccs első egri gólja, csakhogy ekkora már 0-13 állt az eredményjelzőn. A vége 15-3-as vereség lett, amit a lehető leggyorsabban megpróbáltunk elfelejteni.

 

Óhatatlan persze, hogy a két gárda következő egymás elleni csörtéjét megelőzően sokakban felidéződik a kellemetlen emlék, ezért nagy kérdés volt, mennyire sikerült elfelejteni Tóth Péter tanítványainak a múlt eseményeit. Nos, a szombat délben startoló csata legelején úgy tűnt, nem lép ugyanabba a folyóba az ESC, mint legutóbb, hiszen Mata Levente ötméteresével a meccs első gólját rögtön a mieink szerezték.

Ezek után azonban sajnos nem sok minden jó történt. Mondhatni, a jó erőkből álló szombathelyiek ismét elkezdték a találatok gyártását, amire csak elvétve volt válasza a vendég alakulatnak. Pedig helyzetből akadt bőven, de ezek nagy többségükben kimaradtak, köztük nagyon sok emberelőny, és még egy büntető is. Ezzel együtt sem alakult annyira gyászosan a találkozó, mint ősszel, ettől függetlenül azonban az AVUS meglehetősen hamar ellenfele tudtára adta, ezt a mérkőzést is simán fogja megnyerni.

 

Így aztán az egyetlen kérdést az jelentette, számszerűen milyen eredmény kerül a jegyzőkönyvbe, illetve, hogy ezúttal sikerül-e elkerülni a kétszámjegyű különbségű vereséget. Kis öröm is öröm, mondhatnánk, ez a cél legalábbis teljesült, amennyiben pedig az őszi mínusz tizenkettőt nézzük, idegenben a kilencgólos vereség egy nem olyan régen még az első osztályban pallérozódó társaság otthonában annyira nem nagy tragédia.

 

 

Mestermérleg:

 

Tóth Péter: - Meghatározó volt, hogy sok helyzetet hagytunk ki a meccs elején, amikor ráadásul ellenfelünk kapusa is kiválóan védett. Ettől még sikerült jó mérkőzést játszanunk a kiváló erőkből álló Szombathely otthonában. Hiányérzetünk amiatt lehet, mert valóban sok kecsegtető lehetőséget elpuskáztunk, pedig, hogyha kicsivel pontosabbak vagyunk, akkor jóval szorosabban is alakulhatott volna a találkozó.


 

 

 

A mérkőzés jegyzőkönyve:

 

OB I/B, férfiak, 13. forduló
AVUS Szombathely – Eszterházy SC
15-6 (4-1, 3-1, 4-2, 4-2)
Szombathely, zárt kapuk mögött.
V.: Pagács S., Irmes M.
ESC: Kazsimér – Rozsnyay 1, Antal Á. 1, Mata 1, Kompos, Némethy R., Sík B. 1. Cs.: Czanik - Podlovics, Tomozi, Nagyváradi 1, Bukta 1. Edző: Tóth Péter.
Gól – emberelőnyből: 5/2. ill. 10/1.
Ötméteresből: 3/2. ill. 2/1.
Kipontozódott: Antal Á. a 32. percben.
Kiállítva (végleg cserével): Kompos a 16., Ekler és Mata a 24. percben.
Az eredmény alakulása: 0-1, 5-1, 5-2, 11-2, 11-4, 13-4, 13-6, 15-6.

 

 

 

A 13. forduló további eredményei:

 

Ceglédi VSE – Ybl Water Polo Club 10-16
Kanizsa VSE – ASI DSE 16-10
Dunakanyar Waterpolo – Oázis SC 13-17
Fehérvár VSE – Hódmezővásárhelyi VSC 10-14
Neptun VSC – VIWA-második.ker 12-14

 

 

 

 

 

 

Fenyves Balázs, 2021.02.27.
(FOTO: Balogh Tibor)


< Vissza