Nem borult a papírforma

Utolsó módosítás: 2020. március 08.

A hibátlan KSI húsz gólt lőtt Egerben, de azért a mieink is helytálltak.

 

Az idei bajnokság második legnehezebb mérkőzésére készült szombat délelőtt az Eszterházy SC másodosztályú férfi vízilabdacsapata, hiszen az ellenfelet az a KSI SE szolgáltatta, amely alakulat a fordulót megelőzően minden meccsét, vagyis tizenötből tizenöt fellépést sikerrel vett.

 

Azért írjuk, hogy a második legnehezebb, mert ősszel idegenben egyszer már összemérték erejüket a listavezetővel Tóth Péter tanítványai, és hát az idegenbeli találkozó egy fokkal mindig keményebb, mint a hazai. Akkor egyébként sokáig jól tartották magukat az egriek, ám a vége így is 16-9-es vereség lett.

 

Tekintve, hogy a KSI eddig mindenkit simán legyőzött, ezúttal sem lehetett más a cél, minthogy mindenfajta teher nélkül, játszanak egy jót a hazaiak. Utólagosan értékelve a látottakat, nagyjából ez össze is jött, annak ellenére is, hogy a vendégek húsz szerzett találatig jutottak, és az őszi meccs gólkülönbségére még kettőt rá tudtak pakolni.

 

A sok gól ellenére, a mieinknél a kapuban kezdő Benedek Szabolcs, majd őt a nagyszünetben váltó Tóta Gergő is sok nagy védést mutatott be, de mezőnyben is láttunk ötletes, és szemet gyönyörködtető megoldásokat. Mint említettük, nyugodtan lehetett teher nélkül játszani, az eredménnyel így nem is nagyon kell foglalkozni, mindenesetre az ezúttal is jól látható volt, miért is jár egy klasszissal az osztály fölött a KSI.

 

Mestermérleg:

 

Tóth Péter: - Nem sikerült meglepetést okoznunk, mondhatni magabiztosan nyert a KSI. Gyorsabb, pontosabb volt ellenfelünk, és azért látszott, hogy egy rutinos, OB I-et megjárt csapat volt a vendégünk. Megyünk tovább, az előzetes célunkat már teljesítettük, hiszen elértük a rájátszás középházát, de még mindig van néhány mérkőzésünk az alapszakaszból, amelyeken szeretnénk jól szerepelni.


 

 

 

A mérkőzés jegyzőkönyve:


OB I/B, férfiak, A-csoport, 16. forduló
Eszterházy SC – KSI SE
11-20 (3-4, 3-6, 3-4, 2-6)
Eger, Termálfürdő, 70 néző.
V.: Győri A., Gérnyi T.
EKESC: Benedek Sz. – Tomozi B. 1, Antal Á., MATA L. 3, ROZSNYAY 2, Némethy R., Hertzka O. 2. Cs.: Tóta G. – Batki, Kovács Cs. T. 1, Nagyváradi, Dudinszky, Mező 2, Rácz B. Edző: Tóth Péter.
Gól – emberelőnyből: 7/3. ill. 8/5.
Ötméteresből: 3/2. ill. 4/4.
Kipontozódott: Vékony a 21., Antal Á. a 28. percben.
Kiállítva (végleg cserével): Némethy R. a 19. percben.
Az eredmény alakulása: 1-0, 1-2, 2-3, 3-5, 4-9, 5-10, 6-11, 6-13, 9-13, 10-17, 11-17, 11-20.

 

 

 

A 16. forduló további eredményei:


Ybl Water Polo Club – Vasas SC II. 10-16
Dunakanyar Waterpolo – FTC Telekom II. 12-17
Tatabányai Vízmű SE II. – Budapesti Honvéd SE II. 10-11
Fehérvár VSE – Kaposvári VK II. 14-15

 

 

 

 

 

 

Fenyves Balázs, 2020.03.08.
(FOTO: Balogh Tibor, archív)


< Vissza