Nem volt esély Kanizsán

Tizenkét gólos vereséget szenvedett a sereghajtónál az Eszterházy SC vízilabdacsapata.

 

Az előző hétvégi, Ybl Water Polo Club elleni vesztes rangadó után, ezen a hétvégén még nehezebb feladat várt az Eszterházy SC másodosztályú férfi vízilabdacsapatára, hiszen az OB I/B A-csoportjának listavezetőjénél, a Kanizsa VSE otthonában kellett vízbe ugrani.

 

Miután a találkozó szombat délben kezdődött, így már az előző napon elutazott Nagykanizsára a társaság, hogy a hosszú utazás ne okozzon gondot a mérkőzésen. Az első negyedben úgy is tűnt, szorosan tud tapadni ellenfelére Tóth Péter alakulata, csakhogy a második negyedtől elég komolyan ellépett a házigazda.

A félidőre már ötgólos hátrányba kerültek az egyetemisták, az utolsó felvonás első felében pedig már ennek a duplája is, vagyis 15-5-nél már kétszámjegyű különbségnél tartottunk. Sok mindennek tehát nem lehetett örülni ezen a bajnokin, a végére ráadásul még ennél is súlyosabb differencia alakult ki.

 

Az egrieknél ezen a héten is bemutatkozott egy új hálóőr, a japán Jusuke Ogura, aki három védéssel debütált, de a nagyarányú fiaskót ő sem tudta megakadályozni. A vereség ellenére maradt negyedik, vagyis felsőházi rájátszást érő pozícióban a csapat, jövő szombaton pedig hazai környezetben javíthat a Szolnok ellen.


 

 

A mérkőzés jegyzőkönyve:


OB I/B, férfiak, A-csoport, 7. forduló
Kanizsa VSE – Eszterházy SC
19-7 (3-2, 5-1, 4-2, 7-2)
Nagykanizsa, V.: Zelki S., Perédi P.
EKESC: Benedek Sz. – Antal Á., Szabó E. 1, Varga M. 1, Mata 1, Darmos R., Nagy R. 3. Cs.: Ogura – Vincze B., Tomozi B. 1, Halmos P., Jakab Damján, Pál G. Edző: Tóth Péter.
Gól – emberelőnyből: 6/3. ill. 5/1.
Ötméteresből: 1/1. ill. 1/1.
Az eredmény alakulása: 2-0, 2-1, 3-2, 6-2, 6-3, 9-3, 12-4, 12-5, 17-5, 18-6, 19-7.

 

 

 

A 7. forduló további eredményei:


Debreceni VSE II. – Neptun VSC 18-9
Szolnoki Dózsa VSC II. – Hódmezővásárhelyi VSC 8-14
Budapesti Honvéd SE II. – ASI DSE 7-10
Ybl Water Polo Club – FTC-Telekom II. 11-10

 

 

 

 

 

 

Fenyves Balázs, 2018.11.17.
(FOTO: Balogh Tibor, archív)


< Vissza