Távolodó felsőház

Sokba kerülhet a közvetlen riválisával szembeni vereség az Eszterházy KESC-nek.

 

Fontos hétvégére készültek az Eszterházy KESC másodosztályú férfi vízilabdásai, hiszen egy olyan ellenfélhez kellett látogatni, amellyel szemben komoly csata zajlik a felsőházi rájátszásba kerülés szempontjából.

 

Az ASI DSE otthonában kiegyenlített, és komoly csatára lehetett számítani, hiszen a forduló előtt negyedik helyen álló egriek mindössze egy ponttal előzték meg fővárosi riválisukat. Amiért ráadásul a mieink álltak a legrosszabb továbbjutó helyen, a helycsere lehetősége azt is jelenthette, hogy akár lépéshátrányba is kerülhetnek Tóth Péter fiai.

 

Sajnos ez jött be, hiszen a hazaiak végig vezetve tartották kézben a találkozót. Pedig az egyetemisták jó összeállításban vágtak neki az összecsapásnak, egyedül Nagy Richárd és Halmos Péter hiányzott a keretből.

A mérkőzés alakulása szempontjából tehát folyamatosan úszni kellett az eredmény után, de több alkalommal is sikerült felzárkózni egyetlen találatra. Az igazi fordulat mégis elmaradt, ezzel pedig nehéz helyzetbe kerültek az egriek.

 

Az ASI győzelmével megelőzte az EKESC-t, mint ahogyan a mieinket már kétszer is legyőző DVSE is, ami azt jelenti, az alapszakaszból hátralévő három forduló alatt két helyet is előzni kellene, hogy a felsőházban folytathassa a társaság.

 

 

Mestermérleg:

 

Tóth Péter: - Sok mindent nem tudok mondani ezután a találkozó után. Rosszul, akaratgyengén játszottunk, és sajnos ennyi volt így benne.


 

 

 

A mérkőzés jegyzőkönyve:


OB I/B, férfiak, B-csoport, 15. forduló
ASI DSE – Eszterházy KESC
11-7 (2-1, 3-2, 5-3, 1-1)
Budapest, Komjádi-uszoda, 50 néző.
V.: Bereczki M., Benczur M.
EKESC: Benedek Sz. – Sipos D., Bognár B., Pál G., Mata L., Bánhidy 1, Szabó E. 3. Cs.: Farczádi – Molnár A., Nagyváradi, Némethy 1, Jakab Damján 2, Vincze B. Edző: Tóth Péter.
Gól – emberelőnyből: 12/3. ill. 10/2.
Ötméteresből: - ill. 1/1.
Kipontozódott: Bognár B. a 16., Nagy V. a 28. percben.
Kiállítva (végleg cserével): Vincze B. a 29. percben.
Az eredmény alakulása: 2-0, 2-1, 3-1, 4-2, 5-2, 6-4, 9-5, 11-6, 11-7.

 

 

 

A 15. forduló további eredményei:


Dunakanyar Waterpolo – Debreceni VSE II. 11-14
Ybl Water Polo Club – KSI SE 10-10
Racionet Honvéd II. – Szolnoki Dózsa VSC II. 9-7
Alfa SC-ESMTK – Swietelsky Békéscsaba 7-17

 

 

 

 

 

 

Fenyves Balázs, 2018.03.11.
(FOTO: Kakuk Dániel, archív)


< Vissza