Ahol ősszel abbahagytuk

Utolsó módosítás: 2020. február 09.

Másodosztályú női kézilabdacsapatunk a tavasz első bajnokiján, Orosházán is nyerni tudott.

 

Az első tavaszi bajnoki forduló előtti állás szerint, a tabella első öt helyezettje közül négy is egymás ellen készülhetett 2020 első mérkőzésén, avagy nem mondhatni, hogy érdektelen ütközeteket rendeztek volna nyitásként. A listavezető, és eddig százszázalékos teljesítményt nyújtó Eszterházy SC az ötödik Oxxo Energy Orosházi NKC együtteséhez látogatott, míg vasárnap ugyanebben az időpontban egy fővárosi rangadót is rendeztek.

 

A harmadik Kispest, és második Pénzügyőr SE csörtéjére még visszatérünk tudósításunk legvégén, egyelőre legyen elég annyi, egy egri sikerrel nagyon szépen mutatott volna a hétvégére az a bizonyos táblázat. Visszatérve a mieink meccsére, ősszel ugyanezen párosítás kilencgólos sikert hozott a Leányka úton, és természetesen most is hasonlóan eredményes játékban bíztunk.

 

Mindkét társaságnak lehettek kisebb-nagyobb nehézségei a találkozót megelőzően, a vendégeknek, hogy a déli órákra tehető indulás után, többórás buszos utazás előzte meg a fellépést. A házigazda már az őszi idényben is sérüléshullámmal küszködött, és a téli felkészülés során sem lett igazán jobb a helyzet.

 

Ennek ellenére mégis az viharsarkiak startoltak jobban. Az egy dolog, hogy orosházi vezetéssel indult az összecsapás, de a folytatás is jobban sikerült az ONKC-nek. Habár az ötödik percben már a mieinknél volt az előny (2-3), nem sokkal később a vendéglátó 6-3-ra vezetett.

Szerencsére nem törte meg a mínusz hármas állás Debre Viktor és Rutka Péter tanítványait, akik hamar egyenlítettek, innentől kezdve pedig a játékrész jelentős részében egy találatnál nem alakult ki nagyobb differencia. Igaz, ekkoriban még folyamatosan az üldöző szerepkör jutott a vizitáló félnek, egészen a huszonötödik percig, ami után a szünetig már a listavezető állt jobban.

 

A térfélcserét követően sem változott sokat a játék képe, abban a tekintetben legalábbis nem, hogy közel maradtak egymáshoz a csapatok. Hiába sikerült többször is három góllal meglépniük Pados Mónikáéknak, az Orosháza csaknem akart leszakadni, és folyamatosan fel tudott zárkózni mínusz egyre.

 

A negyvenhetedik minutumban egyszer még az egyenlítés is összejött a békésieknek (18-18), innentől kezdve viszont már csak a mieink álltak jobban. Igen, ezzel lelőjük a poént, hiszen ebből a mondatból kiderül, hogy a vendégek nyerték a rangadót, amiért ugyanakkor alaposan meg kellett dolgozni.

 

A végig kiváló teljesítményt nyújtó védelem, és a mögötte álló, szintén remeklő Győrffy Alexandra a végjátékban már semmit sem engedett ellenfelének, Buzsáki Nikolett gólja pedig végérvényesen eldöntötte a két pont sorsát. Nem volt egyszerű, de a lényeg a tizenkettedik győzelem megszerzése, és a jó tavaszi rajt! Említettük bevezetőnkben, hogy visszatérünk még a nap másik rangadójának eredményére, nos, sokáig úgy tűnt, a Kispest megteszi azt a szívességet, hogy legyőzi a Pénzügyőrt, ám a meglehetősen kevésgólos mérkőzés végét a vendégek bírták jobban, így továbbra is három ponttal maradnak le az Eszterházy SC mögött. Más kérdés, hogy a kispestieket ezzel már nyolc egységgel előzik meg a mieink, ami egyre inkább azt jelenti, kezd kétpólusúvá válni az aranycsata...

 

 

Mestermérleg:

 

Debre Viktor: - Nagyon hosszú meccs volt, ebben a mondatban pedig azt hiszem, minden benne van. Az az igazság, hogy a győzelem mellett felemás érzéseim vannak, mert a védekezésünk, és kapusteljesítményünk végig rendben volt, de támadásban elég tompának éreztem a csapatot. Voltak ugyan jó periódusaink, viszont lassan és körülményesen játszottunk, csak nagyon nehezen tudtunk gólokat lőni. Szerencsére a hátsó alakzatunkkal kompenzáltuk mindezt, ez pedig elegendőnek bizonyult a győzelemhez. Értékes két pontot szereztünk, és most ez a legfontosabb.


 

 

 

A mérkőzés jegyzőkönyve:


NB I/B, kelet, 12. forduló
Oxxo Energy Orosházi NKC - Eszterházy SC 21-24 (10-12)
Orosháza, 200 néző.
V.: Kovács-Sebők S., Réti R.
EKESC: GYŐRFFY – Kuti 2, Iván E. 6, Petrovics, SÁRI 7 (4), BRETTNER 3, Buzsáki 1. Cs.: Pankotai, KOBELA, PADOS 5. Edzők: Debre Viktor, Rutka Péter.
Hétméteresek: 5/4. ill. 5/4.
Kiállítások (kétperces): - ill. 8 perc.
Az eredmény alakulása: 6. perc: 3-3, 12. p.: 6-4, 18. p.: 7-7, 24. p.: 9-9, 36. p.: 11-14, 42. p.: 14-17, 48. p.: 18-19, 54. p.: 20-22.

 

 

 

A 12. forduló további eredményei:


PC Trade Szeged - VS Dunakeszi 35-30
Hajdúnánás SK - Tempo KSE 26-28
NKK Balmazújváros - GBB Zrt. Kecskeméti NKSE 18-28
Kispest NKK - Pénzügyőr SE 16-19
Gödi SE - FTC U19 37-34

 

 

 

 

 

 

Forrás: eszterhazysc.hu, Fenyves Balázs, 2020.02.09.

(FOTO: Kakuk Dániel, archív)

 


< Vissza