Élre álltunk!

Szegedi tizenhét gólos győzelmével első helyen az Eszterházy KESC.

 

Idei harmadik mérkőzésén a Tisza partjára, vagyis a Kézilabda Szeged SE otthonába látogatott az Eszterházy KESC felnőtt együttese, hogy zsinórban harmadik sikerét is megszerezze.

 

A forduló péntek esti mérkőzésén az éllovas Kispest hét góllal győzött Orosházán, vagyis, amennyiben szerették volna tartani a lépést a lányok, nekik is nyerniük kellett az alföldi túrájukon. Könnyű ütközetre a tavaly, ugyanitt elszenvedett vereség tudatában sem lehetett számítani, ezért különösen résen kellett lenniük az egyetemistáknak.

 

Remekül kezdődött a mérkőzés, hiszen az első perctől kezdve a vendégek akarata érvényesült, és emiatt gyakorlatilag már az első félidőben eldőltek a fontos kérdések. Fantasztikusan működött a védelem, amiből jöttek a könnyű gólok, de emellett is kiváló támadásokat vezetett az EKESC.

 

Fordulás után gyakorlatilag csak arra kellett figyelniük Sári Barbaráéknak, hogy tartsák a kialakított komoly különbséget, ezzel pedig szerencsére nem igen volt problémájuk. Jöhettek így a máskor kevesebb játéklehetőséghez jutók, és végeredményben egy nagyon sima, kiütéses győzelem.

 

Az egriek ezzel idei harmadik bajnokijukat is sikerrel vették, ráadásul a kiütésnek köszönhetően, nem csak, hogy tartják a lépést a mieinkhez hasonlóan szintén száz százalékos kispestiekkel, de jobb gólaránnyal már a vezetést is sikerült átvenni a tabellán. Most két hét szünet következik a pontvadászatban, legközelebb ezért október 7-én láthatjuk újra a kedvenceket, méghozzá a Szeged KKSE elleni rangadón.

 

 

Mestermérleg:

 

Debre Viktor: - Nagyon elégedett vagyok a csapatommal, mert sikerült komolyan vennünk az egész mérkőzést. Az első félidőt nagyon megnyomtuk, jó volt a védekezés és a kapusteljesítmény is, de a támadások is remekül mentek. Igazából elég hamar pontot tudtunk tenni a meccs végére, ami annak köszönhető, hogy nagyon motiváltak voltunk. Az ellenfél a komoly hátránya tudatában már kicsit szétesett, és ezt mi remekül használtunk ki.


 

 

A mérkőzés jegyzőkönyve:

 

NB I/B, nők, kelet, 3. forduló
Kézilabda Szeged SE – Eszterházy KESC 16-33 (5-19)
Szeged, 50 néző.
V.: Gulybán O., Örsi P.
EKESC: GYŐRFFY – Bocsi 1, IVÁN E. 5, Petrovics 4, SÁRI 9 (3), HANCZVIKKEL 1, BUZSÁKI 6. Cs.: Leiner – Molnár N., Kovács F., KOBELA, NYAKÓ 6, Majoros, Sepsi 1. Edzők: Debre Viktor, Rutka Péter.
Hétméteresek: 4/4. ill. 3/3.
Kiállítások (kétperces): 4 perc, ill. 6 perc.
Az eredmény alakulása: 6. perc: 0-2, 12. p.: 1-5, 18. p.: 4-10, 24. p.: 4-14, 36. p.: 8-23, 42. p.: 9-26, 48. p.: 12-29, 54. p.: 14-30.

 

 

 

A 3. forduló további eredményei:

 

Orosházi NKC - Kispest NKK 18-25
Pénzügyőr SE - NKK Balmazújváros 25-21
Hódmezővásárhelyi LKC - Nyíradony VVTK 29-26
Szent István OTP - Szentendrei NKE 29-27
PC Trade Szeged KKSE - Gödi SE 29-25
Gyömrő VSK - Hajdúnánás SK 23-31

 

 

 

 

 

 

Forrás: eszterhazykfsc.hu, Fenyves Balázs, 2017.09.23.
(FOTO: Kakuk Dániel, archív)


< Vissza