Plusz kilences kezdés

Utolsó módosítás: 2019. szeptember 15.

Remek győzelemmel kezdte az NB I/B-s bajnokságot az Eszterházy SC.

 

Úgy kezdte az új szezont az Eszterházy SC felnőtt együttese, ahogyan egy, a tavalyi évet még az NB I-ben, idén pedig a bajnoki címre esélyes alakulatnak kell. Habár előzetesen tudvalévő volt, nem számíthatunk teljes mértékben könnyű ütközetre, mégis reménykedtünk a magabiztos győzelemben.

 

Nehézkesen indult az Oxxo Energy Orosházi NKC elleni szezonnyitó, legalábbis egészen a tizenötödik percig nem sikerült egynél nagyon gólkülönbséggel meglógni a vendégektől. Ekkor 9-7-nél jártunk, de ez előtt 2-3-nál még például a vizitáló fél vezetett. Szóval tényleg szorosan alakult az első félidő jelentős része, de már ekkor is inkább a mieink domináltak.

 

Erőteljesen kezdett támadásban a Sári Barbara, Pados Mónika, Iván Emese trió, de egyébként is jellemző volt ekkoriban, hogy gyakorta rezdülnek a hálók mind a két oldalon. Ezen kívül is eléggé feszült hangulatban telt ez a játékrész, köszönhetően annak, hogy a vendégek meglehetősen agresszív játékfelfogást választottak védekezésben.

Az első félidőben összesen hét darab kettőperces kiállítást osztottak ki a játékvezetők az orosháziaknak, ami közül volt harmadik is Román Dorinának. Ilyen szempontból tényleg nem volt barátságosnak nevezhető a légkör. Persze, a lelátó népe mindig saját szemszögéből éli meg a dolgokat, a vendég szektorból pedig jött is a nemtetszés a bírópáros felé. Szerencsére ezzel nem nagyon foglalkoztak az egriek, akik saját ritmusukban kézilabdáztak a folytatásban is.

 

A szünet előtt egyébként egyre nagyobb különbség kezdett kialakulni a két gárda között, a játékrész utolsó percéhez érve aztán Debre Viktor is időt kért. Ekkor plusz négynél jártunk, és az az egyetlen kérdés maradt a térfélcseréig, hogy lesz-e ebből a négyből ötgólos előny. Nos, az egyperces játékmegszakítás után, egy remekül végigjátszott akcióból összejött a tizenkilencedik hazai találat, így pedig abszolút jó szájízzel mehettek öltözőbe a lányok.

 

Fordulás után rögtön emberhátrányba kerültek az egyetemisták, mégis Vágó Attilának kellett meglehetősen korán időt kérnie. Még csak a harmincnegyedik minutumban jártunk, amikor már repült a zsűriasztalra a T-betűs kártya, naná, hiszen ekkor már mínusz hétnél jártak az orosháziak. Szerencsére a folytatásban sem sikerült rendezni a kékmezesek sorait, magabiztosan tartotta előnyét a házigazda, így komoly izgalmak nem alakulhattak ki.

Egyetlen célja maradt a hátralévő időben a hevesi alakulatnak, méghozzá, hogy tartsa magabiztos fórját. Mindez több jó egyéni teljesítménynek köszönhetően, teljes mértékben meg is valósult, az egri színekben első tétmérkőzését játszó, a második félidőben csereként beálló Pankotai Luca találatával pedig már a kétszámjegyű differencia is összejött (32-22).

 

A vége tehát teljesen egyértelmű győzelem hazai szempontból, amelyen szerencsére tényleg több kiváló egyéni teljesítményt is láthatott a publikum. A kilencgólos siker jó rajtot jelent az NB I/B keleti csoportjában, de a nagyja még hátra van, a bajnokság ugyanis csak most kezdődik igazán az Eszterházy SC-nek...

 

 

Mestermérleg:

 

Debre Viktor: - Az eredmény ellenére, felemelt fejjel mehet haza az Orosháza, mert ellenfelünk nagyon odatette magát. Előzetesen is egy küzdelmes mérkőzésre számítottam. Amikor már megszereztük a megfelelő előnyt, kontrollálni tudtuk a találkozót. Örülök neki, hogy győzelemmel tudtuk elkezdeni a szezont, pláne, hogy a legelső mérkőzés mindig nagyon nehéz. Azt is tudomásul kell venni, hogy jelenleg mindenki minket akar megverni, hiszen mi érkeztünk az NB I-ből, ezzel együtt kell tudnunk élni. Van még mit fejlődni, de, amikor egy csapat támadásban harminchat gólt tud szerezni, akkor az edző nem lehet elégedetlen.


 

 

 

A mérkőzés jegyzőkönyve:

 

NB I/B, nők, kelet, 1. forduló
Eszterházy SC – Oxxo Energy Orosházi NKC 36-27 (19-14)
Eger, Eszterházy-csarnok, 200 néző.
V.: Barna V., Kovács B.
EKESC: Győrffy – KUTI 5, Iván E. 5, BRETTNER 4, SÁRI 9 (6), PADOS 7, BUZSÁKI 4. Cs.: Leiner – Pankotai 2, Bocsi, Kobela, Dohány V. Edzők: Debre Viktor, Rutka Péter.
Hétméteresek: 6/6. ill. 11/10.
Kiállítások (kétperces): 8 perc, ill. 14 perc.
Az eredmény alakulása: 6. perc: 2-2, 12. p.: 6-6, 18. p.: 10-9, 24. p.:14-11, 36. p.: 22-16, 42. p.: 27-19, 48. p.: 31-22, 54. p.: 34-24.

 

 

 

Az 1. forduló további eredményei:


Pénzügyőr SE – Kispest NKK 27-27
VS Dunakeszi - PC Trade Szeged 26-31
Tempo KSE - Hajdúnánás SK 24-35
Kecskeméti NKSE - NKK Balmazújváros 31-33
FTC U19 - Gödi SE 25-24

 

 

 

 

 

 

Forrás: eszterhazysc.hu, Fenyves Balázs, 2019.09.15.
(FOTO: Kakuk Dániel)


< Vissza