Sikeres tavaszi nyitány

Utolsó módosítás: 2021. február 14.

A vártnál szorosabban alakult a Hajdúnánás elleni hazai bajnoki.

 

A legutóbbi egymás elleni mérkőzéshez képest mindkét oldalon több változással találkozhattunk az Eszterházy SC – Hajdúnánás SK bajnoki előtt, amikor rápillantottunk a jegyzőkönyvre. A Ligakupa csoportkörének januári meccséhez képest, hazai oldalról három fontos láncszem is csak a pálya széléről tekinthette meg a bajnokság tavaszi nyitányát.

 

Kobela Tamara, Kuti Bettina, és Pankotai Luca nélkül kellett tehát sikerrel venni az első idei bajnoki akadályt, ráadásul még az is nehezítette a szombat esti összecsapást, hogy az ellenfél a januári találkozókhoz képest, több fontos játékossal egészült ki. Mindezek miatt, bár a papírforma hazai sikert jósolt, már rögtön a meccs elejétől oda kellett figyelni.

 

Pláne, hogy eléggé komolyan beindult a meccs. Még öt perc nem telt el, amikor már nyolc találatnál tartottunk. Amíg a két csapat őszi bajnokiján ilyen idősávban 5-1-es egri vezetésnél jártunk, most 4-4-nél. Nem nagyon kapta el a ritmust egyik hátsó alakzat sem, így aztán viszonylag könnyű gólok születtek mindkét oldalon.

A folytatásban is szoros játékot láthattunk, amire jó bizonyíték, hogy először 6-4-nél vezettek egynél többel a mieink, majd amikor legközelebb is plusz kettőnél jártunk, már húsz perc is eltelt a meccsből. Rögtön aztán érkezett egy újabb találat, amivel az addigi legnagyobb differencia jött össze (12-9). Más kérdés, hogy ezt követően, a vendégek a Petrovics Gerda, Vámosi Panna kettős irányításával produkáltak egy 3-0-ás sorozatot, így mindjárt megint iksznél tartottunk.

 

Meglehetősen zaklatott mérkőzést játszottak az egyetemisták az első felvonásban, nem igazán sikerült állandósítani egy olyan formát, amivel masszívabb, vagy legalábbis stabil előny birtokába kerülhettek volna, így aztán a szünetig nem nagyon lehetett megnyugodni. Féltvánál mellesleg 16-14-nél jártunk, lévén, Bató Lili az utolsó másodpercekben egy remek átlövésgólt tapasztott a rivális kapujába.

 

A holtidőben bíztunk benne, sikerül majd helyretenni a fejeket, ami elsősorban a sok kimaradt ziccer javításában mutatkozik majd meg, de sajnos nem ez történt. Több, mint hét minutumnak kellett eltelnie ahhoz, hogy egyáltalán sikerüljön gólt szerezni fordulás után. Még jó, hogy ezidő alatt a hajdúnánásiak sem nagyon ügyeskedtek a támadójátékban.

Miután sikerült „túlélni" ezt a vitathatatlanul gyengébb periódust, ismét meglótott hárommal az ESC. Amilyen hektikusan alakult azonban a tavasznyitó, újabb csavar jött. A vendégek minimálisra csökkentették a különbséget, úgyhogy kezdhettünk megint izgulni. Sajnos továbbra is bántóan sok lehetőség maradt ki, főleg a jobbszélen, ahol a meccs háromnegyedéig nyolc kísérletből, egyetlen gólocskára futotta...

 

Akárhogy is, az utolsó tíz percet megint plusz háromról kezdhette a házigazda, és érezni lehetett, csak egy picit kell higgadtabbnak lenni ahhoz, hogy végérvényesen sikerüljön eldönteni a két pont sorsát. Nos, Zsadányi Sándor második időkérése után az egyébként remekül játszó Brettner Zsófia jóvoltból először sikerült néggyel elmenni, ráadásul, amiért egy támadással később emberelőnybe is kerültek az egriek, kiváló lehetőség nyílt a nyitott kérdések lezárására.

 

Miután a létszámfölényes játék nagyjából jól sült el, kezdhettük dörzsölni a tenyerünket, tényleg közel került a győzelem. Az utolsó percekben nem is történt már semmi említésre méltó, egyetlen lélekmelegítő szituációt leszámítva. Néhány másodperccel legalábbis a vége előtt büntetőhöz jutott az Eszterházy SC, amelyet a közel egy év kihagyás után visszatérő Csomós Anna kapott meg. A fiatal játékos nem is hibázott, beállítva ezzel a 29-24-es végeredményt, így sikerült jól rajtolni a bajnokságban, annyi azonban bizonyos, jövő hétvégén Szegeden, ennél sokkal élesebbnek kell lenni...

 

Mestermérleg:

 

Zsadányi Sándor: - A rengeteg kihagyott ziccer miatt sokkal nehezebb mérkőzést tudhatunk a hátunk mögött, mint, amire számítottunk, viszont a játék sebessége tetszett, és végül ez volt a döntő tényező. Mielőbbi felépülést kívánunk a Hajdúnánás megsérült kapusának.


 

 

 

A mérkőzés jegyzőkönyve:

 

NB I/B, kelet, 12. forduló
Eszterházy SC - Hajdúnánás SK 29-24 (16-14)
Eger, Eszterházy-csarnok, zárt kapuk mögött.
V.: Gáspár S., Vörös B.
ESC: Vajk – Bernát D. 1, BRETTNER 7, Juhász R. 4, SZECSŐDI 6 (2), BATÓ 5 (1), KISER 4. Cs.: Leiner – Solt A., Alaxai, Jurmann G., Csomós A. 1, Papp D., Buzsáki 1, Tóth A. Edző: Zsadányi Sándor.
Hétméteresek: 4/4. ill. 5/4.
Kiállítások (kétperces): 4 perc, ill. 12 perc.
Az eredmény alakulása: 6. perc: 4-4, 12. p.: 6-7, 18. p.: 8-7, 24. p.: 12-11, 36. p.: 16-15, 42. p.: 20-17, 48. p.: 23-21, 54. p.: 27-23.

 

 

 

A 12. forduló további eredményei:

 

FTC U20 - VS Dunakeszi 42-25
Pénzügyőr SE - Kispest NKK-Vajk 26-29
Vasas SC - GBB Zrt. Kecskeméti NKSE 31-21
Tempo KSE - PC Trade Szegedi NKE 34-31
Oxxo Energy Orosházi NKC - Gödi SE 40-20

 

 

 

 

 

 

Fenyves Balázs, 2021.02.13.
(FOTO: Balogh Tibor)


< Vissza