Szívbajos győzelem

Jól alakult a szünet utáni hétvége, már három pont az EKESC előnye.

 

Fontos, komoly jelentőségű forduló következett az NB I/B keleti csoportjában azok után, hogy három hétig egyetlen mérkőzést sem láthattunk, hiszen hat körrel a szezon vége előtt olyan párosításokat rendeztek, amelyek az Eszterházy KESC sorsára is komoly hatással lehettek.

 

Elsősorban természetesen a Szentendrei NKE elleni találkozóra kellett összpontosítani, de lehetetlen volt a szombati nap eredményeivel nem foglalkozni. A közvetlen riválisok közül legalábbis a második Szeged KKSE hazai környezetben játszottak döntetlent az Orosházával, a harmadik Szent István SE pedig négy góllal kapott ki a vendég Nyíradonytól.

 

Mindez azt jelentette, hogy egri siker esetén már hárompontos előnyt jegyezhettünk volna a tabellán, de hangsúlyozzuk, ehhez mindenképp kellett a lányok szentendrei győzelme. Így kezdődött a vasárnap kora esti összecsapás, amely találkozón egyébként nagyon beragadtak a hevesiek.

 

Szükség volt ehhez annak is, hogy a meccs első szabálytalanságáért máris kiküldjék a sérült Iván Emese helyett jobb kettes pozícióban kezdő Molnár Nikolettet, de szó mi szó, nyolc perc alatt egyáltalán nem tudtak betalálni a vendégek. Debre Viktor ekkor kérte ki első idejét, szerencsére azonban az eredmény még nem mutatott nagyon vészes állást (2-0).

 

Egészen pontosan tíz és fél minutumot kellett várni a mérkőzés első egri góljára, köszönhetően annak a Buzsáki Nikolettnek, aki megelégelve a gyenge próbálkozásokat, középről tört be. Néhány pillanattal később aztán már 4-3-ra a mieink vezettek, szóval kezdtek a lányok belelendülni a támadásokba.

 

Hittük ekkor, mégsem tartott ugyanis túl sokáig ez a lendület, továbbra is ritkán rezdültek a hálók. Igaz, legalább mindkét oldalon. Tudósításunkat a szezon legpocsékabb kezdése jelzővel szerettük volna kezdeni, de módosulni voltunk kénytelenek, ugyanis a szezon legpocsékabb félidejét láthattuk.

A szünetig elképesztően ötlettelenül játszottak az egriek, és hogyha ez nem lett volna elég, még a különbség is nőtt. A hat szerzett találat mellé tizenegyet kapott be az EKESC, ami összességében nem lenne olyan sok, de úgy, hogy ezzel a félidőben öt „fával égett" a társaság, erre azért előzetesen elég kevesen számítottak. Nem volt más hátra, mint előre, sok választása nem maradt a listavezetőnek, száznyolcvan fokos fordulatra volt szüksége a térfélcserét követően.

 

Hogyha száznyolcvan fokosat nem is kaptunk, de legalább elől valami beindult. Kellettek ehhez azok a hétméteresek is, amelyeket Kobela Tamara és Petrovics Gerda harcolt ki, illetve Sári Barbara értékesített, de amikor Debre Viktor legközelebb időt ért (a negyvenkettedik percben), már közelebbi eredményt jegyezhettünk (14-11).

 

Ahogy mentünk aztán egyre jobban előre az időben, úgy vált egyre szorosabbá, és feszültebbé az összecsapás. Olybá tűnt, mindebből a mieink jöhetnek ki jobban, hiszen az ötvenedeik percben sikerült utolérni a hazaiakat (16-16), az ötvennegyedikben pedig Petrovics Gerda jóvoltából hosszú idő után vezettek az egriek (17-18).

 

A hajrá következett, de továbbra sem lehetett megjósolni, mi lehet a vége. Annyival igazából „könnyebb" helyzetben lehettek a vendégek, hogy ekkoriban már mindig náluk volt az előny, bár a Szentendre szívósan tapadt, és mínusz egyről állandóan egyenlíteni tudott.

 

Így érkeztünk meg az utolsó perchez, ami előtt nem sokkal Gróz János kérte ki utolsó idejét, de a hazai akcióból nem született gól. Természetesen Debre Viktor taktikai lépése sem maradhatott el, viszont ezen az oldalon sem történt igazából semmi. Pedig a passzív játéknál ellőtt labda után a kipattanó a ziccerben álló Buzsáki Nikoletthez került, aki végleg lezárhatta volna meccset.

 

Maradt így még tíz másodperc, ám szerencsére a Szentendre sem tudott már hozzátenni semmit sem a mérkőzéshez, így egy hatvan percen át idegőrlő ütközetet nyert meg hatalmas csatában az Eszterházy KESC, és növelte három pontra az előnyét a bajnoki tabellán.

 

 

Mestermérleg:

 

Debre Viktor: - Nyertünk, nem kell ezt túlmagyarázni. A győzelmet amúgy sem kell sehol sem. Az lett, amit mondtam: védekezés, védekezés és támadásban igenis gólokat kell lőni. Az első félidőben ez nem ment annyira, mert nagyon megilletődöttek voltunk. Nem igazán találtuk meg a helyes felállást, nagyon sok helyzetet elhibáztunk. Idegesek voltak a lányok, habár mondtam nekik, hogy nem nagyon kellene annak lenniük, mert amit eddig elértünk, az már önmagáért beszél. Ennek ellenére úgy láttam, hogy a tét bizonyos szempontból nyomott minket. Nekünk menni kell tovább az utunkon, most is már a következő mérkőzésre kell koncentrálnunk, mert jövő szombaton a Balmazújvárost fogadjuk. Úgyhogy ezzel foglalkozunk, semmi mással, és próbálunk még behúzni néhány győzelmet.


 

 

 

A mérkőzés jegyzőkönyve:


NB I/B, nők, kelet, 21. forduló
Szentendrei NKE – Eszterházy KESC 19-20 (11-6)
Szentendre, 100 néző.
V.: Földesi Cs., Halász A.
EKESC: Győrffy – Molnár N. 1, Bocsi, Hanczvikkel 2, Kobela 2, Buzsáki 1, Sári 8 (6). Cs.: Petrovics 4, Kovács F. 2. Edzők: Debre Viktor, Rutka Péter.
Hétméteresek: 1/1. ill. 7/6.
Kiállítások (kétperces): 6 perc, ill. 8 perc.
Az eredmény alakulása: 6. perc: 2-0, 12. p.: 3-1, 18. p.: 5-4, 24. p.: 7-6, 36. p.: 13-9, 42. p.: 14-11, 48. p.: 16-14, 54. p.: 17-18.

 

 

 

A 21. forduló további párosításai:


Pénzügyőr SE - Hódmezővásárhelyi LKC 29-26
Szent István OTP - Nyíradony VVTK 30-34
Hajdúnánás SK - Kispest NKK 35-34
NKK Balmazújváros - Gödi SE 28-24
PC Trade Szeged KKSE - Orosházi NKC 31-31
Gyömrő VSK - Kézilabda Szeged SE 22-28

 

 

 

 

 

 

Forrás és FOTO: eszterhazykesc.hu, Fenyves Balázs, 2018.04.08.


< Vissza