Újabb győztes rangadó

Utolsó módosítás: 2020. február 16.

A tavasz első hazai bajnokiján sem hibáztak női kézilabdásaink.

 

Az év első hazai bajnoki mérkőzésén a tabellán negyedik PC Trade Szeged látogatott a Leányka útra, és amiért a listavezető Eszterházy SC szerepelt házigazdaként, így feltétlenül rá lehetett akasztani a rangadó jelzőt a szombat esti összecsapásra.

 

Az őszi tizenegy gólos egri győzelem mértékbe kissé meglepő volt a Tisza partján, sokak szerint nincs ekkora különbség a két fél között, és amint azt előzetesünkben is megjegyeztük, az azóta elért eredmények alapján, mindenképpen kisebb differenciát jósoltunk a mostani randevúra.

 

Ennek ellenére rögtön repülőrajtot vettek a hazaiak, alig telt el három és fél perc, máris 3-0-át mutatott az eredményjelző. Aki ennek tükrében arra gondolt, hogy innentől kezdve a szeptemberi találkozó forgatókönyve jelenik meg újra, az nagyot tévedett, legalábbis a folytatás sokkal kiegyenlítettebb játékot hozott.

 

No, nem rögtön, hiszen a félidő közepéig szépen építgette fórját a házigazda, a tizennegyedik minutumban például 8-3-nál tartottunk. Egészen a félidő utolsó tíz percéig minden nagyszerűen is alakult, csakhogy a hajrához közeledve, egyre inkább megérkeztek a szegediek.

 

Mindez eredményben azt jelentette, hogy több esetben is mínusz egyes differencia alakult ki, a szünetet jelző dudaszó pillanata előtt közvetlenül is, ezzel féltávnál 13-12-nél jártunk. Ezek alapján komoly izgalmakat várhattunk a folytatásan, igaz, a két csapat őszi meccsén is mindössze két találat volt a különbség, a végét meg tudjuk...

 

Némiképp aggodalommal vehettük tudomásul, hogy ezúttal nem ez a fajta forgatókönyv szerint alakul a találkozó hátralévő része. A csongrádiak rögtön első akciójukból egyenlítettek, és nem olyan sokkal később Miklósi Kitti jóvoltából pedig első ízben vezettek a mérkőzésen (14-15).

 

Egy szemvillanásra pokoli izgalmak bontakoztak ki, és gyakorlatilag innentől kezdve, hol az egri, hol a szegedi együttes vezetett. Idő közben megérkeztünk a végjátékhoz, ahol már tényleg minden egyes megmozdulás komoly következménnyel bírt. Például Petrovics Gerda találata, amivel négy perccel a vége előtt, ismét a mieink álltak jobban.

 

Amikor aztán jó másfél minutummal később, Brettner Zsófia neve volt a következő gólszerző, hosszú idő után, ismét közte kettőnél jártunk, 23-21-nél így alapvetően már nem kellett sokat kihúzni az újabb győzelem kiharcoláshoz. Amikor a vendégek időt kértek, már nem sok lehetőségük volt, nem hibázhattak többet.

 

A feljavuló egri védelem, és a kapuban ismét parádézó Győrffy Alexandra több gólt mégsem engedett ellenfelének, sőt! A legvégén a szintén jó napot kifogó Kuti Bettina bebiztosította a győzelmet, így összességében három találattal nyerte meg újabb rangadóját az Eszterházy SC, és továbbra is százszázalékos teljesítménnyel, három pont előnnyel vezeti a bajnokságot.

 

 

Mestermérleg:

 

Debre Viktor: - Azt kaptam, amit vártam ettől a meccstől, ez a Szeged rendkívül sokat változott, nem emberanyagban, hanem csapatként. Ez a gyors kézilabda, és a sok védekezési fajta nagyon megnehezítette a dolgunkat, ennek ellenére a csapatunk szerencsére folytatta győzelmi sorozatát. A küzdeni akarással újabb rangadót nyertünk, köszönhetően annak, hogy összeállt a védekezésünk, amihez egy fantasztikus kapusteljesítmény párosult.


 

 

 

A mérkőzés jegyzőkönyve:


NB I/B, kelet,13. forduló
Eszterházy SC - PC Trade Szeged 24-21 (13-12)
Eger, Eszterházy-csarnok, 280 néző.
V.: Gulybán O., Juhász D.
EKESC: GYŐRFFY – KUTI 4, Iván E., Petrovics 3, Sári 5 (2), Brettner 5, BUZSÁKI 4. Cs.: PANKOTAI 2, KOBELA, Pados 1, Kiser. Edzők: Debre Viktor, Rutka Péter.
Hétméteresek: 2/2. ill. 5/2.
Kiállítások (kétperces): 4 perc, ill. 6 perc.
Az eredmény alakulása: 6. perc: 3-1, 12. p.: 6-3, 18. p.: 9-6, 24. p.: 11-9, 36. p.: 14-14, 42. p.: 16-17, 48. p.: 18-19, 54. p.: 21-21.

 

 

 

A 13. forduló további eredményei:
Pénzügyőr SE - Gödi SE 26-22
Tempo KSE - NKK Balmazújváros 36-23
FTC U19 - Oxxo Energy Orosházi NKC 25-23
VS Dunakeszi - Hajdúnánás SK 29-38
GBB Zrt. Kecskeméti NKSE - Kispest NKK 30-30

 

 

 

 

 

 

Forrás: eszterhazysc.hu, Fenyves Balázs, 2020.02.16.
(FOTO: Szántó György)


< Vissza