Visszavágtunk a Szent Istvánnak

Fővárosi rangadója után sikerült megerősítenie listavezető pozícióját az EKESC-nek.

 

A tavaszi szezon hátralévő részét nézve, kulcsfontosságú mérkőzés előtt állt szombat délután az Eszterházy KESC felnőtt együttese, hiszen úgy érkezett listavezetőként a fővárosba, hogy az egy ponttal mögötte helyezkedő Szent István OTP ellen nem kaphatott ki Már amennyiben persze tartani kívánta első helyét.

 

Ennek fényében egy igazi rangadó várt a lányokra, akikben ugyanakkor még ott lehetett intő jelként az őszi találkozó, amikor a második félidő hosszú hullámvölgye végleg megpecsételte a sorsukat. Ezúttal tehát végig résen kellett lenniük az egyetemistáknak, hogyha két ponttal szerettek volna távozni a telt házas Építők-csarnokból.

 

Szerencsére most ismét azt az arcukat mutatták a lányok, amelyet kispesti rangadójukon, és ezt már az első percektől érezni lehetett. Gyorsan sikerült 2-0-ás előnyre szert tenni, mégis jött a hazai válasz, de gyakorlatilag végig a mieinknél volt így is a karmesterpálca.

A tizenötödik percben már három találattal vezettek Debre Viktor és Rutka Péter tanítványai, sőt, kicsivel később még ennél is jobban álltak. A héten gyakorolt támadójátékot nagyjából nyolcvan százalékban sikerült visszaadniuk a játékosoknak. Fontos volt az első játékrészben a lendületesen kezdő Iván Emese, valamint a régi önmagát idéző Sári Barbara teljesítménye.

 

A szünetben a csapat tagjai megbeszélték, hogy a jó kezdés ellenére még hátra van a meccs fele, szóval továbbra is keményen kell koncentrálni. A SZISE hamar megpróbált ráijeszteni vendégére, de szerencsére jól koncentráltak az egriek, és nem engedték a házigazdának, hogy egyenlítsen.

 

Megnyugodni ezzel együtt sem lehetett, mert folyamatosan egy-kétgólos különbséget jegyezhettünk. Egészen a negyvennyolcadik minutumig, ami régóta várt áttörést hozott EKESC-részről. Az addig is jól működő hátsó alakzat mellé felzárkózott a kapusteljesítmény is, Győrffy Alexandra védéseinek hála pedig sikerült több góllal meglépni a hazaiaktól.

 

A végjáték 26-21-es előnynél kezdődhetett, de még ekkor sem volt vége. Sajnos elég hamar kettős emberhátrányba kerültek Hanczvikkel Zsanették, ami egyfajta utolsó esélyt jelentett a fővárosiaknak. Mégsem tudtak élni a lehetőséggel a hazaiak, az utolsó percekben ezért már sejteni lehetett, meglesz a két pont.

 

A hatgólos diadalt érthetően, nagy örömmel fogadtak a lányok, akik ezzel megerősítették vezető pozíciójukat az NB I/B keleti csoportjában. A Szent István ezzel három pontra távolodott, amivel ismét nyert magának egy kis levegőt az Eszterházy KESC. Folytatás jövő szombaton a Hajdúnánás ellen.

 

 

Mestermérleg:

 

Debre Viktor: – Megmondom őszintén, az történt, amit előzetesen gondoltam. Hogyha elhisszük magunkról, hogy tudunk játszani, akkor bárkit megverhetünk. A védekezésünk rendben volt, a kapuban akadtak most gondjaink, mert nem volt sok védésünk. Ezzel együtt úgy gondolom, hogy a végére simára sikeredett a találkozó. Jó meccset játszottunk, és a helyszínen tartózkodók véleményei alapján is megérdemelten nyertünk.


 

 

 

A mérkőzés jegyzőkönyve:


NB I/B, nők, kelet, 19. forduló
Szent István OTP – Eszterházy KESC 23-29 (14-16)
Budapest, Építők-csarnok, 200 néző.
V.: Ónodi E., Őri E.
EKESC: Győrffy – Bocsi, Iván E. 5, HANCZVIKKEL 2, KOBELA, Buzsáki 4, SÁRI 11 (6). Cs.: Leiner – MOLNÁR N. 1, Vesztergombi 1, PETROVICS 5. Edzők: Debre Viktor, Rutka Péter.
Hétméteresek: 6/3. ill. 6/6.
Kiállítások (kétperces): 2 perc, ill. 12 perc.
Az eredmény alakulása: 6. perc:1-2, 12. p.: 5-6, 18. p.: 7-10, 24. p.: 11-4, 36. p.: 17-18, 42. p.: 18-20, 48. p.: 20-22, 54. p.: 22-27.

 

 

 

A 19. forduló további eredményei:


PC Trade Szeged KKSE – Nyíradony VVTK 27-23
Hajdúnánás SK – Gödi SE 26-41
Gyömrő VSK – Orosházi NKC 23-34
Pénzügyőr SE – Kispest NKK 36-26
Kézilabda Szeged SE – Hódmezővásárhelyi LKC 28-27
Szentendrei NKE – NKK Balmazújváros 25-24

 

 

 

 

 

 

Forrás: eszterhazykesc.hu, Fenyves Balázs, 2018.03.11.

(FOTO: Kakuk Dániel, archív)


< Vissza